Eddig is tudott volt, hogy Bayer Zsolt egy pilisszentkereszti faházat cserélt el a Budai Várban lévő lakása bérleti jogáért. De azt eddig senki sem tudta, hogy két önkormányzati bérlakása van a budai Várnegyed szívében Bayer Zsolt kormánypárti publicistának és közvetlen családjának, és azt, hogy
MINDKETTŐHÖZ UGYANAZZAL A TRÜKKEL JUTOTTAK HOZZÁ!
Bayer a 70 négyzetméteres faház tulajdonjogát adta cserébe az Úri utcai ingatlan bérleti jogáért, ám azt nem árulta el, hogy röpke két hónap múlva azt visszavásárolta a családja, egész pontosan egyik fia tulajdonába került. Bayer 32 ezer forintért bérli azóta is a lakást.
A mondás szerint “egyszer vol Budán kutyavásár”, de persze ha fideszes az ember és ingatlanokkal mutyizik, akkor inkább a “Kivéve a gyevi bírót!” szólást szokta alkalmazni. Bayer is így tett, és most az derült ki, hogy ugyanezt a trükköt már egy évvel korábban is megjátszották, akkor Bayer édesanyja szerezte meg a bérleti jogot, majd 13 nap elteltével szintén az ő nevére került vissza a pilisszentkereszti ház.
Az üggyel kapcsolatban az ügyet felgöngyölítő 24.hu-nak Bayer azt nyilatkozta, hogy “Édesanyám, aki rokkantnyugdíjas, végül nem költözött be nevezett lakásba, hanem – teljesen törvényesen – bejelentette oda unokáját, vagyis az én fiamat. Jelenleg a fiam lakik ott a párjával.“
A Fideszben nagyon is kedvelik a Várban lévő ingatlanokat, így szerzett önkormányzati lakást a budai Várban például:
- Lázár János vadásztársa, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg.
- A Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke.
- Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
- Bayer Zsolt kormánypárti publicista.
- Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese.
- Kuna Tibor, korábbi kormányközeli üzletember.
Önkormányzati lakásban lakik Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt fideszes polgármestere és szülei is – írja a 24.hu.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.