Kásler Miklós, a kormány egészségügyért felelős minisztere hetek óta nem adja ki azt a határozatot, amely lehetővé tenné, hogy a Budai Egészségközpont Királyhágó utcai, 120 ágyas kórháza koronavírusos betegeket fogadhasson. – írja a magyarhang.hu.
A 24.hu emlékeztet, hogy miközben a miniszter a napokban két kórházigazgatót is leváltott, a más profillal működő Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet vezetőjét arra hivatkozva távolította el, hogy nem ürítette ki elég tempósan az intézményt a koronavírusos betegek számára, a Budai Egészségközpont (BEK) március óta teljes készültségben van, de üresen áll.
A tulajdonosok – a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Zrt. és az igazgató, Varga Péter Pál családi cége, a Medikomp Kft. – közös döntése alapján egy hónapja, március 15-én léptek kapcsolatba Pintér Sándor belügyminiszterrel, és ajánlották fel a teljes fekvőbeteg-kapacitást az operatív törzs számára. A BEK tájékoztatása szerint azóta az Emmi határozatán kívül minden szükséges engedélyt megkaptak.
Varga Péter Pál intézményvezető a 24.hu-nak elmondta, a működés megkezdéséhez az Emmi miniszterének elrendelő határozata kell. – Ezt a mai napig nem kaptuk kézhez. Április 2-án a miniszterhez címzett kérdésemre azt a választ kaptam, hogy a kórház bevonása az aktuális szükségleteknek megfelelően fog megtörténni, „napokon belül”. Azóta „stand by” helyzetben van a kórház, ami a járványellátást illeti. A kórház területén jelenleg csak a Gerincgyógyászati Központ akut és sürgősségi gerincsebészeti tevékenysége működik egy teljesen szeparált részében.
Az intézményvezető az egészségközpont honlapján korábban azt írta, hogy a járványkórházi működés kifejezetten veszteséges tevékenység a normál működéshez képest, a várható potenciális árbevétel jóval kisebb lesz, mint a megszokott üzletmenetben. A „nagy gazdasági csapás” ellenére azonban a cég működési tartalékaival akár fél évig tartó problémás helyzetet is tudnak kezelni.
A 24.hu megkereste az Emmi sajtóosztályát, hogy miért húzódik hetek óta Kásler Miklós miniszteri engedélyének kiadása, de egyelőre nem kaptak választ.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.