Kiderült, hogy Orbánék nem a koronavírus-járvány miatt küldték haza a betegeket a kórházakból! Sokan már kezdettől nem értették, hogy ha viszonylag kevés a fertőzött, miért kell a kórházi ágyak 60 százalékát pár nap alatt felszabadítani? Miért kell esetenként súlyos betegeket is hazaküldeni, amikor még a legrosszabb forgatókönyv szerint sem lehet ennyi fertőzött? Most Gulyás Gergely a kormányinfón bevallotta: a kórházi ágyak kiürítésére azért volt szükség, mert a Fidesz-kormány szerint át kell gondolni az egészségügyi ellátórendszer finanszírozását.
A FIDESZES MINISZTER KIJELENTETTE: „FELESLEGES EGY OLYAN KÓRHÁZI KAPACITÁST FENNTARTANI, AMIT A BETEGEK SZÁMA NEM INDOKOL.”
Értik, ugye? A Fidesz a várható tömeges fertőzésekre hivatkozva szinte kiürítette a kórházakat, hazazavarták a betegeket, majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz annyi fertőzött, mint ahány ágyat felszabadítottak, akkor kiállnak a nyilvánosság elé és azt mondják: lám, milyen remekül működnek a kórházak kevesebb ággyal is, maradjon hát minden így!
VAGYIS A FIDESZ HAZUDOTT, A JÁRVÁNY CSAK ÜRÜGY VOLT! AZÉRT KÜLDTÉK HAZA A BETEGEKET, MERT SPÓROLNI AKARNAK RAJTUNK!
A hazaküldött betegek tehát otthon is maradnak, mert nem a fertőzötteknek kell a hely, ugyanis ezek az ágyak nagy valószínűséggel megszűnnek! Orbánék kezdettől fogva hazudtak, amikor a járványra fogták az ágyak kiürítését. Kapóra jött nekik a fertőzés, hogy még több pénzt spóroljanak a magyar emberek gyógyításán.
HA A FIDESZ BÉKEIDŐBEN ZAVARTA VOLNA HAZA A BETEGEKET, HOGY MEGSZÜNTESSÉK AZ ÁGYUKAT, ABBA BELEBUKNAK. MOST AZT REMÉLIK, EZT IS MEGTEHETIK.
A Fidesz valószínűleg úgy próbálja majd kommunikálni ezt az embertelen és aljas lépését, hogy nagyon sokáig fenntartja a veszélyhelyzetet és a járvány újabb és újabb hullámaira hivatkozva nem engedik használni a már üresen álló ágyakat. Ezzel a trükkel Orbánék azt mondhatják: ők nem zárnak le osztályokat, vagy kórházakat, hanem csak fenntartják a helyet arra az esetre, ha a járvány súlyosabb lenne. Aztán ha már mindenki hozzászokik ehhez, szép csöndben bejelentik: sikeresen csökkentették az egészségügy kiadásait.
Hogy ebbe hány hazaküldött magyar hal bele otthon, arról persze semmilyen statisztika nem készül…
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.