Hiába próbáltak többször is utalni Putnok ellenzékijei a város jótékonysági számlájára,
A FIDESZES POLGÁRMESTER MINDEGYIK ALKALOMMAL VISSZAUTASÍTOTTA A FELAJÁNLÁSAIKAT.
Tamás Barnabás polgármester márciusban jelentette be, hogy pénzgyűjtést kezdeményez a járványügyi védekezéshez szükséges eszközök vásárlására és a rászorulók támogatására. Indulásként saját maga helyezett 400 ezer forintot a számlára, és az önkormányzat fideszes tagjai is hozzájárultak a kezdeményezéshez.
A polgármester két korábbi politikai ellenfele, Pásztor János és Pásztor Ádám, a Putnoki Reform Szövetség nevű független ellenzéki szerveződés két tagja (egyben apa és fia, akik korábban elindultak Tamás ellen a 2014-es és a tavalyi önkormányzati választáson) is megpróbált hozzájárulni az ellenzék részéről a sikeres védekezéshez. Többször is megpróbáltak pénzt utalni a város számlájára, hogy így segítsék meg a helyi rászorulókat,
A FIDESZES KISKIRÁLY AZONBAN MINDEGYIK ALKALOMMAL VISSZAUTASÍTOTTA A FELAJÁNLÁSAIKAT.
Mintha ez nem lenne épp elég, a lépést ráadásul még sikerült egy gusztustalan cigányozással is megtoldania, amikor azt írta a visszautaláshoz üzenetként, hogy
“TÉVES UTALÁS, EZ NEM AZ RNÖ (ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT) SZÁMLÁJA.”
Pásztor Ádám a 24.hu-nak azt nyilatkozta az esettel kapcsolatban, hogy
“ŐSZINTÉN MEGMONDOM, NEM TUDOM, HOGY EZ A FLEGMA ÜZENET MILYEN MÖGÖTTES TARTALMAT REJT, MIÉRT SZÓLJA LE A ROMÁKAT VELE, ILLETVE MIÉRT NEM FOGADTA EL AZ ÖSSZEGET, AMIT KÜLDTEM NEKI. NEKEM EZ SZÍNTISZTA GYŰLÖLETNEK ÉRZŐDIK.”
A volt képviselőjelölt azt is elmondta, többször is megpróbálta átküldeni a pénzt, egyszer még közvetlenül a polgármester nevére is elutalta, azzal a kísérőszöveggel, hogy “Veszélyhelyzet Putnokért, nem téves”, de a polgármester nem állt kötélnek, mindegyik próbálkozását visszautasította.
A 24.hu megkereste Tamást, hogy kommentálja az esetet, de a polgármester nem reagált a megkeresésükre.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.