A Debreciner olvasója, aki az egyik kormányhivatalban dolgozik, arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy összeírták náluk azokat a munkatársakat – köztük őt is –, akik rendelkeznek középiskolai tanári diplomával. Állítólag a listázásnak az a célja, hogy a kormány felméresse, szükség esetén hány kormányhivatali dolgozót tud átirányítani az érettségi vizsgákra teremfelügyelőnek, amennyiben nem 10, hanem annál kevesebb diák egy légtérben történő dolgozatírása mellett döntenének a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt, illetve arra az esetre is, ha a tanárok tömegesen bojkottálnák az érettségi vizsgákon való részvételüket.
Szerettük volna ezeket az információkat ellenőrizni, ezért kérdéseinket tegnap reggel a kormányzati operatív törzs sajtócímére küldtük el, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályára:
– Értesüléseink szerint összeírják a kormányhivataloknak azokat a dolgozóit, akik tanár végzettséggel rendelkeznek. Meg tudják ezt erősíteni? Miért van szükség ezeknek a kormányhivatali dolgozóknak az összeírására? Esetleg az érettségik lebonyolításakor lehetnének bevethetőek?
Hivatalos érdeklődésünkre egyik helyről sem kaptunk választ, semmiféle információt, ezért – kockáztatva a nemrégiben megemelt büntetési tételű rémhírterjesztést – kénytelenek vagyunk az olvasónk információjára hivatkozva annak a feltételezésnek esélyt adni, hogy vészhelyzeti vagy szükséghelyzeti mozgósítással készül a magyar kormány az érettségikre.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.