Újabb interjút adott Kövér László. A házelnök most a Demokratának beszélt többek közt az ellenzékről, Soros Györgyről és a koronavírusról.
Az első parlamenti választással, a rendszerváltással kapcsolatban, illetve az azóta eltelt harminc évről Kövér azt mondta, “száz év óta most először állunk olyan korszak küszöbén, amikor nem a lecsúszásunkat kell mérsékelni, hanem szabad szemmel is látható, komoly felzárkózás kezdődött”.
A házelnök egyetértett az őt faggató újságíróval abban, hogy
2010 “sorsdöntő fordulat” volt, mivel szerinte akkor az Orbán-kormánynak egy “demoralizálódott, szétesőfélben lévő államot és egy már-már hitehagyott nemzetet kellett visszarántani a katasztrófa széléről”, ráadásul “egy újfajta gyarmati sors rémképe derengett fel a közeljövő látóhatárán”.
Azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-törvény miatt sok kritika érte külföldről a magyar kormányt, azt mondta: “A nemzetközi média, ideértve a CNN emblematikus riporternőjét is, megpróbálja összehangoltan, napról napra rossz hírünket keltve megbélyegezni és ezáltal elszigetelni a magyar kormányzat politikáját. Ellenségképet festenek a saját közvéleményük számára, hogy elfedjék egy olyan nemzeti politika valóságát, amely túlságosan vonzó lehet más országok polgárainak is.”
Az újságíró ezután emlékeztette Kövért, hogy a magyar ellenzék is ellenezte a felhatalmazási törvény által megengedett időkorlát nélküli irányítást. A politikus ekkor igen élesen bírálta az ellenzéki képviselőket.
“A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát. Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata. Ilyen értelemben semmiben sem különböznek Rákosi Mátyástól vagy Gerő Ernőtől. A különbség csak annyi, hogy utóbbiak – mondjuk – belgiumi, spanyolországi szolgálat és tapasztalatszerzés után tértek vissza Moszkvából magyarországi állomáshelyükre, előbbiek közül meg némelyek – mondjuk – a tengerentúlról, egy kis ugandai vagy afganisztáni gyakorlatozást követően”
– mondta.
Majd ezután hozzátette: “Számomra is tanulságos, hogy milyen mértékben kiszolgáltatott ez a képességeit és teljesítményét tekintve súlytalan ellenzék annak az értelmiségi háttérnek, amelyik bekapcsolja őket az imént említett világméretű hálózatba”.
Amikor az került szóba, hogy a Fideszt kizárhatják az Európai Néppártból, és az újságíró megkérdezte, hogy “győzhetnek?”, Kövér azt mondta, a háborúk ugyan általában ésszerű célok és döntések alapján törnek ki, de ha a hadiszerencse felülírja a forgatókönyveket, “eluralkodik az irracionalitás, az őrület”. Ezután pedig a második világháborúban történtekhez hasonlította a mostani helyzetet:
“A Harmadik Birodalom utolsó háborús esztendejében annyi német katona esett el, mint az öldöklés során addig együttvéve. Mindenki tisztában volt azzal, hogy már vesztettek, de senki nem tudott idejében véget vetni az őrületnek, megakadályozva a német városok porig rombolását, megmentve ezzel több százezer ember életét. Sőt tízezrével végezték ki a gyávasággal vádolt vagy dezertálást megkísérlő katonákat.
Mintha a brüsszeli bunkerben ülő globalista vezérkar sem hinne már a győzelemben. Észrevették, hogy a haditervük csődöt mondott, hogy fontos pozíciókat veszítenek, lassan defenzívába szorulnak, mégis, vagy éppen ezért józan ítélőképességüket egyre inkább elveszítve, minden mindegy alapon folytatják a háborút, még az unió romba döntése árán is”
– vélekedett a házelnök.
Az interjúban szó esett Soros Györgyről is, aki Kövér szerint “egy láthatatlan hatalmi gépezetnek, a világban jelen lévő úgynevezett mélyállamnak a neki szánt szerepet alakító figurája”, “aki nem elég, hogy országokat, társadalmakat meglopva, tönkretéve lett a világ egyik leggazdagabb embere, nem elég, hogy a kitartottjain keresztül nemzetközi intézményeket befolyásol illegitim módon, de magát a valaha volt legnagyobb emberbarátnak beállítva, beteges módon még azt is igényli, hogy szeressék”.
A koronavírus kapcsán a politikus azt mondta, szerinte ha vége lesz a járványnak, “a napjainkban eluralkodott fennhéjázó, öntelt magabiztosság eltűnik”, de nem végleg, csak egy időre. Úgy véli, hogy a mostani helyzet sokkal többet segített a klímaváltozáson, mint a válság kezelésére született politikai döntések.
“Miközben dollármilliárdokat költöttek a kommunisztikus, zöld világrend propagandájára és arra, hogy az Európai Unió tagállamait betereljék egy globalista föderációba, ez a kis vírus néhány hét alatt nagyobb hatást gyakorolt a minket körülvevő világra, mint amit a klímavészhelyzetet kiáltó baloldali politikusok valaha is álmodtak maguknak”
– mondta Kövér, aki szerint Greta Thunberg svéd klímaaktivista alól is “kihúzta a szőnyeget a koronavírus”.
Amikor az Országgyűlés elnökét arról kérdezték, hogyan telnek a mindennapjai mostanában, még egyszer beszólt az ellenzéknek, amikor arról beszélt, hogy házelnökként eddig mindig a hétfő volt számára a legterhesebb nap a Parlamentben.
“Az ellenzéki padsorokból felgőzölgő tömény ostobaság és rosszindulat alaposan elfáraszt estére. A koronavírus-járvány okozta kényszerű korlátozottság helyzetében még ez az időtöltés is egész kellemesnek tűnik”
– mondta.
Leginkább a foci hiányzik neki, de örül annak, hogy most volt ideje több időt tölteni a családjával. Szerinte a mostani helyzet miatt jobban tudjuk értékelni az emberi kapcsolatainkat, és reméli, hogy ez a változás nem múlik el, ha véget ér a járvány.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.