Politika

“Levelező tagozat, sokadik rész.” – Levelet küldött Karácsony az operatív törzsnek

Fotó: Mónus Márton / MTI

A főpolgármester arra is kíváncsi: miért kell a koronavírus-fertőzéssel kezelt betegeket Budapestre szállítani.





„Percekkel ezelőtt e-mailen a tisztifőorvos asszonynak és az operatív törzsnek is elküldtem a kormánynak már feltett kérdéseimet, a tisztánlátás érdekében szükséges adatokra vonatkozó igényemet. Miután ma kiderült, hogy a fertőzött betegeket Budapestre kell szállítani, lettek új tisztáznivalók is” – közölte Karácsony Gergely a Facebook-oldalán.

 

A főpolgármester levelében azt írta, meglepetéssel értesült arról, hogy a múlt heti, Gulyás Gergelynek küldött levele valamilyen okból nem jutott el az operatív törzshöz, mivel feltételezte, hogy a fővárossal kapcsolatban feladatkörrel rendelkező tárca és az operatív törzs között megfelelően folyik az információáramlás.

 

„Mivel ezek szerint sajnálatos módon nem ez a helyzet, engedje meg, hogy Önnek közvetlenül is elküldjem a kérdéseimet, megismételve azok miniszter úrnak már kifejtett indoklását” – fogalmazott.

 

Kiemelte, hogy főpolgármesterként feladatának tekinti, hogy a járvány lefolyására, egyben a korlátozásokkal kapcsolatos türelem alakulására figyelemmel készüljenek Budapest újranyitására is. „Ezt az átláthatóság, kiszámíthatóság és tervezhetőség szüksége indokolja, amire a budapestiek okkal tartanak igényt. Ennek kiindulópontja, hogy a város újranyitása – miként azt többször elmondtam –, csak fokozatosan, óvatosan, a járvány lefolyásával kapcsolatos információk birtokában történhet” – hangsúlyozta. Erre figyelemmel azt kéri, küldjék meg neki a veszélyhelyzet kihirdetése óta tartó időszak egyes naptári napjai vonatkozásában:

  • a Budapest területén elvégzett hivatalos és a kormányzat által elfogadott PCR tesztek számát, a tesztre okot adó körülmények szerinti bontásban (légúti tünet, kontakt, egyéb);
  • a Budapest területén elvégzett, pozitív eredményű, hivatalos és a kormányzat által elfogadott PCR tesztek számát a sztenderd korcsoporti bontásban, illetve annak megjelölését, hogy ezen belül hány fertőzés minősül „lakosságinak” és nozokomiális fertőzésnek;
  • és a kormány Koronavírus-kutató Akciócsoportjának elemzéseit a járvány esetleges visszatérésének lehetőségéről.

 

Hangsúlyozta, hogy ezekre az adatokra alapozva tudják kellő alapossággal, a járvány megfékezésére, esetleges majdani visszatértének elkerülésére figyelemmel megtenni konkrét javaslataikat a fővárost érintő korlátozások fokozatos enyhítése érdekében.






 

A főpolgármester ezután arról írt: sajtóhírek alapján a tiszti főorvos és Kásler Miklós által jegyzett levél szerint a koronavírus-fertőzéssel kezelt betegeket közúton Budapestre kell szállítani, vagyis az ország egész területéről két fővárosi intézmény folytatja a fertőzött betegek kezelését.

 

Ennek kapcsán a következő kérdéseket tette fel:

  • mi indokolja ezt az intézkedést?
  • van-e köze ennek az intézkedésnek a nozokimiális fertőzések országos arányához, különös tekintettel a vidéki kórházakon belüli fertőzésekhez?
  • az operatív törzs rendszeres tájékoztatóiban általában külön említi a budapesti fertőzöttségi adatokat. Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatai szerint, ezen adatok alapján határozza meg a Budapestre vonatkozó kormányzati intézkedéseket. Ezért fontos annak tisztázása, hogy a fővárosba szállított betegek a budapesti, vagy esetleg más statisztikában jelennek-e meg a jövőben az operatív törzs tájékoztatói során?

 

„Tisztifőorvos asszony hétvégi sajtótájékoztatóján arra kérte az egészségügyi dolgozókat, ne tegyenek közzé »érzékeny« egészségügyi adatokat. Ezek szerint nem tekinthető »érzékeny« adatnak, ezért számol be rendszeresen az operatív törzs egyes budapesti idősotthonokra vonatkozó adatokról. Jelenti-e ez azt, hogy más intézmények fertőzöttségi adatai »érzékenyek«, csak a Pesti úti adatok nem? Amennyiben félreértem ezt a közlést, úgy remélem, valamennyi budapesti és vidéki egészségügyi és szociális intézmény részletes fertőzöttségi adatairól is beszámol az operatív törzs a közvéleménynek. Utolsó kérdésem tehát csak annyi: mikor?” – zárta bejegyzését a főplogármester.

 

forrásnepszava.hu




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top