Politika

A titkosszolgálatok mostantól tényleg mindent tudni fognak rólunk

nyugatifeny.hu

A rendőrök még az ártatlanul meghurcoltak adatait is 20 évig őrizhetik.






Megkapta a felhatalmazást a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat arra, hogy mindent megtudhasson bárkiről.

 

Arról írt a Népszava, hogy egy kormánypárti törvényjavaslat felhatalmazná a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot arra, hogy egy feltételezett, Magyarországot érő kibertámadás elhárítása érdekében ellenőrizze az állami és önkormányzati szervezetek elektronikus hírközlési hálózatainak tartalmát.

 

A javaslatot kedden délután 156 igen, 38 nem szavazattal és
0 tartózkodás mellett fogadták el.

 

Nem meglepő módon igennel szavaztak a Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselői, valamint a Mi Hazánk független képviselői.

Pintér Sándor nyert.

 

Nemet nyomtak az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd frakciói, valamint az ellenzéki, de független képviselők.

 






Az elfogadott javaslat értelmében a a jövőben a szakszolgálatok gyakorlatilag mindent megtudhatnak egy adott állampolgárról, láthatják például

egészségügyi papírjait,

azt is, hogy az adóhivatal esetleg megbüntette-e. Rálátnak majd a kormányhivatalok szerverein tárolt szabálysértési adatokra is.

 

A most elfogadott javaslatot bírálta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkárának írt levelében azt írta: ez a törvény „korlátlan megfigyelést eredményezhet”, és „nem áll összhangban az alapjogi követelményekkel”, ráadásul „nem nyújt garanciát

a személyes adatok és a magánélet védelméhez”

– írta.

 

A jogszabály a rendőrségi törvényt is módosítja.

 

A szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt kihallgatott személyek és kapcsolataik adatait – azaz „kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit” – legalább huszonöt évig tárolnia kell a rendőrségnek.

 

Húsz évig még abban az esetben is megőrzik ezeket az információkat, ha a meggyanúsított személyről kiderül,

hogy ártatlan.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top