Miután a kórházak jelezték, hogy nem nyilatkozhatnak április 20-án az operatív törzs vezetőinek, Pintér Sándor belügyminiszternek és Kásler Miklós Emmi-miniszternek küldött kérdést Tóth Bertalan, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a koronavírus miatti ágyfelszabadítások miatt.
Tóth azt szerette volna megtudni, hogy
- hány beteget kellett hazaküldeni,
- hazaküldés előtt végeztek-e rajtuk koronavírus-tesztet,
- mikor tesztelték az adott intézmény ellátottjait és a személyzetet,
- mennyi, nem életmentő műtétet kellett elhalasztani április 20ig.
A nagy öndicséret közepette azonban egy hónapig nem sikerült válaszolnia az érintetteknek, ami azért is érthetetlen, mert még Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is úgy nyilatkozott április 27-én, hogy a kért adatokból semmi sem titkos, nem bonyolult a válaszadás, sőt, még személyesn garanciát is vállalt, hogy a válaszok megérkeznek.
Meg is érkeztek, ha nem is kapkodták el őket. Egy hónap után Tóth május 20-án kapott választ Rétvári Bence államtitkártól, amiben Rétvári például leírja -azt amit egyébként más csatornákon tagadnak-, hogy
KÁSLER UTASÍTÁSA SZERINT ÁPRILIS 19-IG A KÓRHÁZI ÁGYAK FELÉT KELLETT ELŐKÉSZÍTENIÜK AZ INTÉZMÉNYEKNEK.
„Fontos tudni, hogy a magyar kórházi ágyak kihasználtsága március 14-én országos átlag szerint 66 százalék volt, azaz 34 százaléknyi szabad ágy volt.” Azonban a feltett kérdésekre ennél konkrétabb válasz nem született, csak a szokásos blabla, miszerint semmi olyat nem tettek, ami veszélyeztette volna a betegeg egészségét. Arról szó sem esik, hogy konkrétan hány embernek kellet elhagynia a kórházat, mennyi műtétet halsztottak el, illetve tesztelték-e a betegeket és a dolgozókat!
Tóth Bertalan Facebook-bejegyzésében azt írja: mivel ezek a kérdések, és a 33 éves édesanya halála sem maradhatnak megválaszolatlanul,
EZÉRT AZ MSZP VIZSGÁLÓBIZOTTSÁG FELÁLLÍTÁSÁT KEZDEMÉNYEZI.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.