Miközben az egész ország Trianon 100. évfordulójára készül, és a fideszesek minden korábbinál nemzetibbnek és hazaszeretőbbnek próbálják beállítani magukat, érdemes felidézni az első szabad Magyar Országgyűlés talán legszégyenletesebb pillanatát, amikor 1990. június 4-én, Trianon 70. évfordulóján a parlament egyperces néma megemlékezése alatt
A TELJES FIDESZ-FRAKCIÓ FOGTA MAGÁT, ÉS MINDEN MAGYART SZEMBEKÖPVE KIVONULT A TEREMBŐL.
A korabeli parlamenti jegyzőkönyvbe a következőket jegyezték fel:
„Elnök: Tisztelt Képviselőtársaim! Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen.”
A parlament akkori elnöke Szabad György volt, az ország miniszterelnöke Antall József. Az akkor még magát liberálisnak tartó (a későbbiek ismeretében ez is nyilván hazugság volt) Fidesz vezetője Orbán Viktor volt, a frakciójuk üléstermet elhagyó tagjai között olyanok voltak, mint ő, Kövér László, Deutsch Tamás és Áder János. Orbánék azért vonultak ki, mert akkor még mindent “nacionalista megnyilvánulásnak” tartottak, ami a trianoni döntéssel volt kapcsolatos.
Jegyezzük fel az utókornak: nem “a kommunista utódpárt” MSZP, nem a “hazaáruló liberális” SZDSZ volt az, ami kivonult, miközben a Ház tiszteletteljesen megemlékezett a magyar történelem egyik legtragikusabb epizódjáról, Magyarország területe kétharmadának elvesztéséről, magyar családok százezreinek szétszakadásáról,
HANEM A MAGÁT AZÓTA A NEMZET EGYETLEN LETÉTEMÉNYESÉNEK HAZUDÓ FIDESZ.
Ez a pillanat mutatta meg Orbán Viktor és a Fidesz igazi arcát! Erre is emlékezzünk, amikor június 4-én Trianonra emlékezünk!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.