A Népszava kérdésére a Honvédelmi Minisztérium bejelentette,
2030-IG ÚJABB TOVÁBBI 8-10 HONVÉDELMI KÖZÉPISKOLÁT ÉS KOLLÉGIUMOT TERVEZNEK MEGNYITNI MAGYARORSZÁGON.
Jelenleg 68 középiskolában folyik honvédelmi nevelés a Honvéd Kadét Program keretében, és további intézmények jelezték a csatlakozási szándékukat. A lap szerint a 2019/2020-as tanévben több mint 2000 diák vett részt emelt szintű honvédelmi képzésben.
A tárca azt is elmondta, a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont lesz, hogy “az iskola katonai szervezet által történő támogatása” biztosított legyen, másrészt hosszú távon megvalósuljon az országos lefedettség. Leszögezték, a céljuk állítólag
NEM A KÖTELEZŐ SORKATONAI SZOLGÁLAT VISSZAÁLLÍTÁSA,
hanem a honvédelmi utánpótlás megteremtése. Hogy vajon tényleg szükség van-e a honvédelmi nevelés ilyen arányú kiterjesztésére, és ha igen, miért, az egyelőre nem teljesen világos, ahogyan az sem, hogy a sorkatonaság visszaállításával kapcsolatban vajon a későbbiekben is betartják-e az ígéretüket.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.