Kövér László Trianon 100. évfordulója kapcsán újabb gyalázatos interjút adott a kormánypárti Magyar Nemzetnek. Trianont a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiájának nevezve azt mondta,
NEM ÍGY SZABTÁK VOLNA MEG 1918-19-BEN A HATÁRAINKAT, HA A “MAGYAR BALOLDAL NEM ÁRULJA EL A NEMZETÉT”.
Kövér szerint a baloldal – immár több mint száz éve – újra és újra “rátámad a saját nemzetére”. A mai balliberális politikusokban nincs elkötelezettség a nemzet iránt, Karácsony Gergely kezdeményezését, hogy az évfordulón a főváros álljon meg egy percre, sem tartja emiatt őszintének. Gyurcsány Ferencről és a Momentumról azt mondta,
ŐK “MEGVESZEKEDETT NEMZETGYŰLÖLŐK, TŐRŐL METSZETT UTÓDAI AZ 1919-ES BOLSEVISTÁKNAK”.
Hogy Kövér vajon tényleg nem veszi-e észre az iróniát, hogy miközben magyarok millióinak elvesztésén kesereg, aközben ő maga szalámizza újból és újból a saját nemzetét azáltal, hogy kitagadja abból a baloldali gondolkodókat, vagy csak politikai számításból, uszításból mondja, amit mond, azt nem tudjuk, mindenesetre a legjobb reakciót az újabb gyalázatos interjújára – amiből további részleteket << ITT >> olvashatnak – Ceglédi Zoltán adta, aki azt mondta:
KÖVÉR MÁRA NEM TÖBB EGY “KOCSMAPULT MELLETT HANDABANDÁZÓ BÁCSIKÁNÁL”.
Ceglédi szerint Kövér interjúja “végtelenül unalmas”, végigolvasva a szöveget, az se tűnne fel neki, “ha a két héttel ezelőtti, ugyanilyen interjúját, beszédét, előadását, vagy az egy hónappal ezelőttit közölnék le újra”.
Hozzátette, nem őt kímélné az, aki befejezné végre a Kövér-interjúkat, hanem magát Kövért, aki egykor mégiscsak rendszerváltó volt, most meg egy
“AGITÁCIÓS KÉZISZERSZÁM, EGY CSORBA VÉSŐ, AMIT ELŐ-ELŐVESZNEK KAPIRGÁLNI”.
Ceglédi teljes posztja itt olvasható, szerintünk ennél tűpontosabb pofont a rendszerváltás óta nem osztottak ki Kövérnek:
Megint van egy interjú Kövér Lászlóval, amiben jól megmondja és amin jól fel kéne háborodni. Őszintén szólva,…
Közzétette: Ceglédi Zoltán – 2020. június 2., kedd
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.