Ha a 30 év alattiakon múlna, Orbán már holnap csomagolhatna.
Bár a Medián felmérése szerint a Fidesz ugyan képes volt stabilizálni a saját szavazótáborát a koronavírus-járvány idején is, aggodalomra adhat okot a kormánypárt számára, hogy
A 30 ÉVNÉL FIATALABB VÁLASZTÓK KÖRÉBEN MASSZÍVAN ELVÉREZNI LÁTSZIK.
A járvány egyébként – a Medián szerint legalábbis – nem sokat változtatott a pártok erőviszonyainak sorrendjén. A Fidesz továbbra is őrzi az előnyét, sőt, a párt támogatóinak elkötelezettsége még úgy tűnik, erősödött is a korábbiakhoz képest (ez mondjuk annyiban nem meglepő, hogy a válságok elején az emberek többsége általában be szokott sorolni a hatalom mögé). A Fidesz szimpatizánsai között a magukat biztos szavazónak mondók aránya jelenleg 68 százalék.
Az ellenzék közül a DK és a Momentum szavazói tűnnek a legelkötelezettebbnek (73 és 70 százalékuk elszánt szavazó), az ellenzék többi pártja 60 százalék körüli biztos támogató körül mozog. Ami komoly aggodalomra adhat okot a kormánypártoknak, hogy nagyon úgy tűnik, a Fidesz a fiatalítási kísérletei ellenére csúnyán elveszteni látszik a generációs csatát, az adatok azt mutatják, hogy
HA A 30 ÉV ALATTIAKON MÚLNA, EGY MOST VASÁRNAPI VÁLASZTÁST AZ ELLENZÉK FÖLÉNYESEN MEGNYERNE.
Persze nem most tartják, és a generációs alapú többséget egyelőre még nem a 30 év alattiak birtokolják, a trend azonban már most világosnak látszik: ha a Fidesz nem hozza be a hátrányát a fiatalok körében, csak idő kérdése, és előbb-utóbb el fogja veszíteni a háborút. Megnyerheti Orbán a jelenkor csatáit, de ha a jövőét elveszíti, rendszere halálra van ítélve.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.