A kormány hazug és képmutató módon a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítására hivatkozva nemcsak idén, hanem jövőre is megfosztja az önkormányzatokat a gépjárműadóból származó bevételeiktől, a szolidaritási alapba pedig az idei négyszeresét kell majd fizetniük. Mindeközben ott lóg a fejük felett a pallos, hogy bármikor elvehetik a teljes iparűzési adó bevételüket egy új törvény alapján. Mindezzel csak az a baj, hogy az önkormányzatokat nem lehet megsarcolni,
CSAK A TELEPÜLÉSEN ÉLŐ EMBEREKTŐL VEHETNEK EL PÉNZT,
hiszen egy önkormányzat minden egyes fillérjét a településen élőkre költi. Ne legyen kétségünk, Orbán még mindig nem heverte ki az önkormányzati választási vereséget, és úgy véli, eljött a Kossuth téri beszédében beígért elégtétel ideje. Miközben a jövő évi költségvetésben már gazdasági fellendülésről beszélnek, mégis az önkormányzatoktól vonnak el forrásokat,
A BANKOKNAK VISZONT MEGSZÜNTETIK AZ EXTRA ADÓJÁT! SŐT! MÉG VISSZA IS ADNAK NEKIK BELŐLE!
Orbán ezzel egyértelműen a bankok és a nagytőkések mellé állt, ezzel egyértelműen kiérdemelve a szocialista kormányokra általa használt kifejezést: “bankárkormány”.
Mindeközben Ausztriában Sebastian Kruz kollégája, ennek az ellenkezőjét teszi, a városok és falvak között egymilliárd eurót oszt szét a kormány. Mindezt azzal indokolja az osztrák kancellár, hogy a koronavírus okozta válság miatt jelentősen csökkentek a települések bevételei, emiatt több helyen felfüggesztik vagy elhalasztják a beruházásokat. Az osztrák támogatás további célja egyebek mellett munkahelyek teremtése is, de szempontként tűzték ki azt is, hogy a pénz legalább 20 százalékát ökológiai célú beruházásokra fordítsák.
Akárhogy is nézzük, Ausztria mégiscsak a nyugat, mi pedig itt ragadtunk keleten, köszönhetően a gyalázatos felcsúti gondolkozásnak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.