A 8-as út Várpalotát elkerülő szakaszát 2018. március 9-én személyesen Orbán Viktor adta át. A beruházás második ütemében egy galogos híd is épült, amelynek megvalósítását nem győzték dícsérni az átadás idején.
Orbán az átadáson azt mondta, hogy ez a fejlesztés százezer ember életminőségén és rengeteg vállalkozás versenyképességén fog javítani.
Az összesen mintegy 28 milliárd forintba kerülő, közel hat kilométer hosszú elkerülő út átadásán Orbán Viktor kiemelte, a beruházással jókora adósságot törleszt a kormány Várpalota felé, hiszen a 8-as számú főút városi szakaszán 20 ezer jármű dübörgött át naponta.
Természetesen Orbán Viktor az egyik első ember volt, aki végigautózhatott az új elkerölő úton, ahogy a miniszterelnök úr fogalmazott: “Régen volt az első éjszaka joga, most az első út joga… Ius primae noctis.
2019 decemberében problémák adódtak
Meglepődve tapasztalhatták a 8-as úton autózók, hogy annak Várpalotát elkerülő szakaszán aláállványoztak egy fölötte átívelő hidat. Pedig a kétszer kétsávos utat alig két éve adták át.
A miniszterelnök nagyon büszke volt az átadott útra. Az átadás után maga próbálta ki először, hangsúlyozva, “ez nem egy Patyomkin-átadás, ez tényleg megépült”.
Az aládúcolásról a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. azt mondta, hogy erre azért volt szükség, mert “Az őszi esőzéseket követően társaságunk szakemberei vízmegállást tapasztaltak a hídon, az okok vizsgálata folyamatban van. A javítási technológia a vizsgálat lezárását követően határozható meg. A meghibásodás javításának ütemezését, időigényét a szükséges beavatkozás mértéke és az időjárás is befolyásolja. A munkálatok várhatóan legkésőbb jövő tavasszal elvégezhetők lesznek. Mivel a meghibásodás a jótállási időszakban történt, minden felmerülő költség a vállalkozót terheli.”
A kormány egyébként 28 milliárd forintot adott a 9,4 kilométer megépítésére, amit az SDD Konzorciuma, a Dömper Kft. cseh és szlovák érdekeltségű partnereivel, a Subterra-Raab Kft.-vel illetve Pannon-Dobrastrav Kft.-vel végzett el.
Az SDD a 2014-ben kezdett beruházás mindkét ütemét elnyerte, a 2016-ban kezdett másodikat, amelyre most a javítás esik, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljáráson vitték el. A konzorcium utólag kétszereplőssé vált: a Pannon-Dobrastav 2018. májustól ugyanúgy Abronits (Abronics) Róbert érdekeltségébe tartozik, mint a Dömper Kft. is.
A Dömpert egyébként a felvetett innovatív megoldásai miatt választotta az NIF – így szól a hivatalos indoklás. Az átadáskor a Dömper Kft. fürdött a sikerben, amit azzal érdemelt ki, hogy szokatlanul nehéz talajon, bányászattal meglazított felvizes terepen, illetve egy lezárt szemétlerakó felett vezette át az utat. A Dömper projektvezetője elismerőleg szólt arról az ünnepségen, hogy a Dömper sikeresen megtalálta a zöld megoldásokat a problémákra, az alábányászott talaj adta kihívásokra, ráadásként az út melletti természeti környezetet is jelentősen fejlesztette.
Azért is furcsa volt a híd aládúcolása, mert korábban azért méltatták a kivitelezőt, hogy kiváltotta a vizes agyagos talaj legfelső rétegét: acélhálós georácsot alkalmaztak, amit állítólag nagy teherbírású kővázzal töltöttek fel. Sőt, a munkálatok leírása szerint úgynevezett mélyszivárgó-rendszerrel vezették el a talajvizet, hogy ne kerülhessen víz a pályaszerkezetbe és az útalapba.
Minden csepp vízre azonban a dömperesek figyelme se terjedhetett ki. (magyarnarancs.hu)
2020-ban újabb munkafázis következett
Az állami cég honlapján úgy fogalmaztak, hogy “garanciális munkákat végeznek, amelyet 2020 első felében fejeznek be.”
2020. június 14-én itt tartottak a garanciális munkálatok:
Úgy tűnik nem jött be az átadáskor agyon dícsért kivitelezési módszer. A híd elbontásra került.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.