A Lánchíd felújításának állami támogatása kapcsán úgy viselkedik a Fidesz, mintha a fogukat húznák, azonban nem mindig fáj nekik a zsebükbe nyúlni. Ha számukra valóban fontos dologról van szó, akkor bőkezűen adakoznak.
Ilyen például a pénteken felavatott debreceni nagyerdei strand. A 8,5 hektáron elterülő Aquaticum nevű komplexum 5500 négyzetméter vízfelülettel rendelkezik, és összesen 15 medencéje van.
A BERUHÁZÁS ÖSSZESEN 9,5 MILLIÁRD FORINTBA KERÜLT, MELYBŐL 7,1 MILLIÁRDOT A KORMÁNY ÁLLT.
Tehát többet adtak egy fürdőkomplexum felépítéséhez, mint amennyit a nemzeti összefogás jelképére, a Lánchídra szánnak.
A kormány büszke arra, hogy támogathatták a beruházást, így a szalagvágásnál Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondott avatóbeszédet.
“A helyi fejlesztéseket tekintve most először jó esély van arra, hogy Debrecen a határokon átnyúló régió gazdasági, oktatási és szórakoztató központja legyen, amelynek fontos része a nagyerdei strandfürdő, amely bárhol a világon, Nyugat-Európában is megállná a helyét,”
– mondta az MTI beszámolója szerint.
Papp László, Debrecen polgármestere is felszólalt, és elmondta, hogy a strandfejlesztés “nem egy átlagos beruházás” volt, “nagy kihívást jelentett, hogy Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, a hajdúszoboszlói strand mellett kellett megjelenésében, élménynyújtásban egyedit létrehozni.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.