Deutsch Tamás volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol az Európai Bíróság civiltörvény kapcsán hozott ítéletről beszélgettek. A Fidesz Európa parlamenti képviselője szintén elmondta ugyanazt, amit korábban Varga Judit igazságügyi miniszter is elmondott, hogy a bíróság elmarasztaló ítélete őket csak megerősítette abban, hogy jó irányba haladnak, a cél helyes, fontos az átláthatóság.
A 444.hu cikke szerint, erre reagálva dobta fel a labdát Krug Emília műsorvezető:
HA ENNYIRE FONTOS A KORMÁNY SZÁMÁRA AZ ÁTLÁTHATÓSÁG, AKKOR MIÉRT TITKOSÍTOTTÁK A BUDAPEST-BELGRÁD VASÚT SZERZŐDÉSEIT?!
“Egyetlen egy információ az, érhetően, (..) ami nem teljeskörűen nyilvános: az a hitelfelvétel”
– mondta Deutsch, mire a műsorvezető szembesítette, hogy a kormánypárt kétharmaddal elfogadott jogszabálya, ennél sokkal többet titkol el.
“Természetesen vannak olyan nemzetgazdasági szempontból kényes információk, amit a világon mindenhol…” – vágta rá a Fidesz Európa parlamenti képviselője.
Krug Emília ekkor jelezte a képviselőnek, hogy a kínai hitelből épülő vasutat csak annak példájaként dobta be, hogy a kormány az átláthatóságról beszél a civiltörvény kapcsán, mégis rengeteg mindent titkosítanak,
DE EKKOR MÁR KÉSŐ VOLT.
Deutsch teljesen beindult és kijelentette: a kormány javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a beruházás uniós forrásból valósuljon meg, de ezt elutasították Brüsszelben.
“EZÉRT VOLT MAGYARORSZÁG KÉNYTELEN EZT KÍNAI FORRÁSBÓL MEGVALÓSÍTANI” – MONDTA, MAJD HOZZÁTETTE: “PAKSSAL KAPCSOLATBAN UGYANEZ A HELYZET.”
Szerinte “valamiféle baloldali, liberális őrületből, hogy az atomenergia nem jó, nem adtak rá pénzt.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.