Kósa Lajos volt az M1 reggeli műsorának vendége, ahol a 65 milliárdba kerülő Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pályáról beszélt. A fideszes képviselő a 444.hu közlése szerint elmondta: 2018 óta dolgozik azon egy kisebb csapattal, hogy Kelet-Magyarországon versenypálya épüljön.
A milliárdos beruházás promózásán kívül azonban lényeges információval nem szolgált Kósa, tehát sem ő, sem a kormány nem nyilatkozott még arról, hogy
A 65 MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁS MEGTÉRÜL-E VALAHA, ILLETVE, HOGY MENNYIT FIZETNEK A MAGYAR ADÓFIZETŐK A MOTORVERSENY-RENDEZÉSI JOGÁÉRT.
A köztévében a volt debreceni polgármester arról is beszélt, hogy egy sokfunkciós pályát terveznek, kétszáz eseménynappal. Ebből mindössze három-három napot tesz majd csak ki a MotoGP, és Superbike futam, arról pedig, hogy mi lesz a maradék 194 napon, kijelentette: “nyilvánvaló, hogy ez nem önmagában egy versenypálya, hanem egy olyan élménypark, ami nem véletlenül van Debrecen, Nyíregyháza, és Miskolc által alkotott háromszög súlypontjában.”
Bár a versenypálya terve egyelőre nem nyilvános, Kósa szerint ha ezt jól megcsinálják, akkor, “egy olyan mágnese lehet a térségnek, ami nagyon sokat lendíthet.
ÉS AKKOR TALÁN EGY KICSIT OLDJUK AZT A DOLGOT, HOGY KÜLFÖLD, MESSZIRŐL JÖTT EMBER: MAGYARORSZÁG, AZ BUDAPEST ÉS BALATON, AZT KÉSZ.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.