Politika

Mire készülnek? Kósa Lajos javaslata teljesen felforgatná a sörpiacot

nyugatifeny.hu

Jövő héten már meg is szavazhatja a parlament.






Egy nappal azután, hogy Kósa Lajos előállt az italgyártók vélt vagy valós visszaélései elleni javaslatával, a Hende Csaba által vezetett törvényalkotási bizottság már meg is szövegezte azt.

 

Kósa javaslatát a költségvetést megalapozó salátatörvénybe teszik bele, amelyről jövő pénteken szavaz a parlament.

 

A javaslat szerint sör és üdítőital értékesítésére „nem köthető olyan szerződés, amely alapján vendéglátó üzlet vagy szálláshely versenytilalmi kötelezettség vállalására köteles”.

 

Az italt árusító vendéglátó üzletben kötelező terméktípusonként legalább két különböző gyártó termékeit kínálni.

 






Ez alól csak az kap felmentést, ha a kizárólagosság egy gyártó „kiemelt reklámcélú megjelenését célozza”.

 

Az indoklás szerint a kizárólagos termékértékesítési szerződések visszaszorításának az a célja, hogy a kisebb piaci szereplők „nagyobb eséllyel gyakorolhassanak hatást a piacon”, továbbá hogy „a piaci szereplők ne csak egy gyártó termékeit árusítsák”, mert ez a fogyasztók érdeke.

 

Ugyanakkor „a javaslatnak nem célja betiltani a nagy gyártók által megrendelőik számára biztosított kedvezményeket”.

 

A változtatás, bizonyára jól jön a kézműves főzdéknek, de talán szerepet játszik az is, hogy az ágazatban egyre több Fidesz-közeli vállalkozónak van szerepe.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top