A módosított Nemzeti alaptantervnek megfelelő új történelemkönyvekből általános iskolában kimarad az őskor és Hammurapi törvénykönyve is, helyette viszont magyar őstörténetet tanulhatnak majd a diákok – erről beszélt Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke az ATV Híradónak. – írja a veszpresszo.hu.
Mint mondta: az új, elfogadott tankönyvek is csak részben felelnek meg a módosított alaptantervnek. Hangsúlyozta:
Egyes kérdések esetében – ilyen például a honfoglalás, a magyar őstörténet – nem a tudományos konszenzus által elfogadott véleményből indul ki a tankönyv, hanem mintha egy megszépített múltat szeretnének ábrázolni. A magyarok ősei nem menekülhettek, az dehonesztáló lenne e szerint a gondolkodás szerint. Én azt mondom, jó lenne a tényeket figyelembe venni.
Miklósi László úgy véli, a tananyag módszertanilag néhol több évtizedes visszalépést jelent, a minőségen pedig a rohammunka tükröződik.
A Köznevelésért Felelős Államtitkárság ezzel kapcsolatban az ATV Híradóval közölte:
Az említett szervezetek sajnos ezúttal is részesei a szokásos politikai támadásoknak. A politikai támadások hátterében pedig az áll, hogy a módosított Nemzeti Alaptanterv vállaltan hazafias, ezért a baloldal kezdettől támadja azt, ahogy most a tankönyveket is. A módosított Nemzeti Alaptanterv szerint készült tankönyveket az Oktatási Hivatal által felkért 130 szakember, szaktanár fejlesztette ki a kerettantervnek megfelelően.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.