Félrekezelték a válságot, több százezer munkanélkülit okoztak, és még nekik sem adják oda a törvényesen járó alamizsnát.
Dr. Molnár Csaba, a DK európai delegációvezetője keddi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet a 24.hu hírére, mely szerint egy férfi hiába veszítette el az állását még válság legelején, két hónapot kellett várnia az álláskeresési támogatásra.
“Mivel a legfrissebb kutatások szerint már több mint 400 ezer munkanélküli van az országban a válságkezelés kormányzati elmulasztása miatt, százezrek juthattak hasonló sorsra.”
– mondta a politikus, hozzátéve: a kormány magára hagyta az embereket a válságban.
“Nem elég, hogy az Orbán-kormány gyáva volt az érdemi válságkezeléshez, nem elég, hogy gyenge volt a munkahelyek megvédéséhez, még a szánalmasan minimális 3 hónapos álláskeresési támogatást sem képes időben kifizetni.
Tisztességes magyar emberek és családok mennek tönkre a kormány gyengesége és gyávasága miatt, mert Orbán Viktor és kormánya nem képesek kezelni a válságot.”
– hangsúlyozta Molnár Csaba.
Arra is kitért: nyilvánvaló volt, hogy súlyos ára lesz annak, hogy az Orbán-kormány Európában egyedüli kormányként nem végez érdemi munkahelyvédelmet.
“Nálunk nem volt széleskörűen elérhető állami bérpótlék, ami pedig volt, az is későn. Magyarok százezrei veszítették el tehát a kormány miatt a munkájukat, akik most nem kapják meg Európa legvisszafogottabb, munkanélkülieknek járó támogatását sem.”
– mondta a DK ügyvezető alelnöke hozzátéve: a munkanélkülivé vált embereket a kormány kétszeresen árulta el. Egyszer akkor, amikor nem védte meg a munkahelyeiket, egyszer pedig akkor, amikor még az álláskeresési támogatást sem fizette ki nekik időben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.