Tavasszal nagyjából
4,713 milliárd forintot fizetett a kormány a Wizz Air-nek 65 olyan járat után, amely egészségügyi eszközöket és védőfelszerelést hozott Magyarországra
– derült ki a Népszava közérdekű adatigénylése nyomán.
De ez még távolról sem a végösszeg, hiszen a Wizz Air legalább száz alkalommal szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Kína és Magyarország között. A Külügyminisztérium nem árulta el, hogy mennyit fizettek ki végül a Wizz Air-nek összesen, de a járatok átlagos költségét alapul véve
7,2 milliárd forint is lehetett a végösszeg.
A szállítmányokkal kapcsolatban a Wizz Air azzal hárította el a lap érdeklődését, hogy a szerződések értéke üzleti titoknak számít. Azt ugyanakkor a társaság már korábban közölte, hogy az Orbán-kabinet kereste meg a céget a légi híd kialakításának lehetőségével.
Azt mindenesetre már korábban megírta a sajtó, hogy a főleg Kínából származó egészségügyi eszközökért ngyjából 300 milliárd forintot fizetett a kormány.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.