A kormány gyártat műsort Mészáros Beatrix tévéjére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma eddig 20 milló forintért szerződött egy olyan sorozat elkészítésére, amit a Life TV vetít – írja a hvg.hu a tárca által most nyilvánosságra hozott szerződéslista alapján.
Az Emmi 2020. májusában 9,6 millió forintért szerződött A mi kis családunk című dokureality filmsorozat elkészítésére. Az epizódok a minisztérium YouTube-csatornáján is elérhetőek, az első rész az előtt került fel oda, hogy a minisztérium szerződése hatályba lépett. A csatornát Mészáros Beatrix cége 2019-ben szerezte meg a fideszes médiaalapítványból, a vállalat rögtön 1,2 milliárdos bevételt csinált, igaz, ebből 900 millió forint szponzoráció volt, jegyzi meg a portál.
Az Emmi egyszer már kötött hasonló szerződést ugyanezzel a céggel (Preport PR Kommunikációs Kft.) 2019 decemberében a „Mi családunk értékközpontú családi dokureality filmsorozat elkészítésére”, akkor 10,4 millió forintért – a cím alapján lehet ugyanannak a sorozatnak az első évada. A mi kis családunkat a Life TV tökéletesen saját gyártású műsorként kezeli. Olyannyira, hogy maga Mészáros Beatrix aposztrofálta ilyenként, amikor 2019 októberében a csatorna megújulásáról beszélt.
A hvg.hu szerint fontos hangsúlyozni, hogy
nem támogatási, hanem vállalkozási szerződésről van szó,
tehát a minisztérium nem támogatást nyújt egy mondjuk közérdekűnek ítélt projekthez, hanem vállalkozási szerződés keretében fizet.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.