Bár a kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt kórházi ágykiürítések ügyében már áprilisban ombudsmani vizsgálat indult, ez a jelek szerint nem sokat haladt, ugyanis Kozma Ákos, az Alapvető Jogok Biztosa a napokban képviselői kérdésre válaszolva elmondta, az ágyfelszabadítások miatt
eddig egyetlen konkrét panasz sem érkezett a hivatalához.
A TASZ ezért úgy döntött, segítséget nyújt azoknak, akik esetleg ilyen ügyben tennének panaszt, ezért egyszerűen kitölthető mintabeadványokat tett közzé erre a célra a honlapján, adja hírül a 444.hu.
„Mindannyian szeretnénk biztosak lenni abban, hogy senkit nem hagy cserben az egészségügyi ellátórendszer – akkor sem, amikor épp egy olyan komoly kihívásra kell felkészülnie, mint a koronavírus-járvány” – írják közleményükben. Mint részletezték, a következmények miatti felelősségét a kormányzat igyekezett elkenni, a hiteltelenítéshez egyébként
az MSZP-s álmentős videó is hozzájárult.
Ám, mint kiemelik, számos más tragikus beszámoló valódiságában nincs okuk kételkedni, ezért ajánlottak ingyenes, nem kártérítésre alapozott jogi segítséget az érintettek számára.
„Hogy a kórházi ágykiürítések problémáját ne lehessen szőnyeg alá söpörni, olyan egyszerűen kitölthető mintabeadványokat osztunk meg, amelyekkel az érintett hozzátartozók panaszt tehetnek az Alapvető Jogok Biztosánál, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központnál.”
A TASZ honlapján megtalálható a beadvány.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.