Politika

Fideszes törvényt tartott be a bíró – most mégis őt támadják

Pestibulvar.hu

Dr. Sándor Zsuzsa 1971-től tizenhét éven át ügyészként, majd húsz éven keresztül bíróként dolgozott. E mellett összesen nyolc éven át látta el a Fővárosi Bíróság szóvivői, majd az Országos Igazságszolgáltatási Tanács sajtófőnöki feladatait. 2007-től újrabíróként tevékenykedett, a Fővárosi Bíróságon tanácsvezető bíróként ítélkezett egészen a 2012-ben bekövetkezett kényszernyugdíjazásáig.  Gyakran látható a képernyőkön igazságüggyel kapcsolatos műsorokban, most a Hírklikk készített vele interjút.






 

A Kaleta-ügy kapcsán merült fel kormánypárti politikusok részéről, hogy csökkenteni kellene a bírói függetlenséget, Kocsis Máté felvetette, hogy a bírók mérlegelési jogát bizonyos esetekben csökkenteni kellene. Azonban azt kevesen tudják, hogy a bíróság mérlegelési lehetőségét már eddig is korlátozták: megszabták, hogy a középmértékből kell kiindulni. Már ez is a mérlegelés korlátozása, de az, hogy egyes ügyekben elvegyék a mérlegelés lehetőségét, az nonszensz. Az pedig, amit most a kormányoldal összehazudozik a bírói döntés helytelenségéről, teljesen elfogadhatatlan, hiszen

 

AZT A TÖRVÉNYT MÁR A FIDESZ SZAVAZTA MEG A PARLAMENTBEN,

amely szerint abban az esetben, ha beismerő vallomást tesz a vádlott, akkor el kell fogadni az ügyészség indítványát a büntetés mértékére. Így ebben az ügyben, melyben a büntetés mértéke joggal verte ki a biztosítékot sok embernél, a független bíróságnak nem volt mérlegelési lehetősége, csak “jóváhagyta” a

POLT PÉTER VEZETTE ÜGYÉSZSÉG BÜNTETÉSI KÉRÉSÉT!

 






A bíró a hatályos jogszabályok szerint járt el, a bíróság nem tehetett mást ezen a tárgyaláson, minthogy az ügyészi indítványnak megfelelő büntetést szabott ki. Mindezek miatt érzi úgy Dr. Sándor Zsuzsa is, hogy Kocsis Máté felvetése csak egy újabb mondvacsinált indok azért, hogy tovább tudják csorbítani a bíróságok függetlenségét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top