Politika

Orbánék a MÁV alá rendelték a Volánbuszt, lemondott a busztársaság elnöke

nyugatifeny.hu

Újabb járatritkítások jöhetnek.






Mager Andrea tárca nélküli miniszter kedden a MÁV alá rendelte a Volánbuszt, amelyet eddig ő maga felügyelt közvetlenül. Mostantól a vasút gyakorolja a busztársaság tulajdonosi jogait.

 

A miniszter az MTI-nek úgy nyilatkozott: július 15-től átkerülnek a tulajdonosi jogok a MÁV-hoz.

 

A minisztérium szerint erre a változtatásra azért volt szükség, hogy az állami tulajdonú közlekedési társaságok

“összehangoltan, egységesen működhessenek.”

 

(Értsd: újabb járatokat szüntetnek meg, a párhuzamosságokra hivatkozva).

 

A miniszter szerint a társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.






 

A MÁV és a Volán egyesítésének már sokadszor esett neki a kormány. Az összevonás terve nem sokkal a 2010-es kormányváltás után már felbukkant.

 

Utoljára tavaly decemberben szivárgott ki egy ötlet a két cég összevonására, akkor az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tették volna a MÁV-ból és a Volánból összegyúrt holdingot.

 

A tegnapi rendelet nyilvánosságra kerülése után a Volánbusz vezérigazgatója bejelentette lemondását.

 

Dávid Ilona azt írta:

„A rám bízott feladat teljesítése után távozom a Volánbusz Zrt. éléről. 2018 augusztusában a Volán-társaságok újjászervezésére kértek fel, ami a 2019. október 1-jén létrejött integrációval és az azóta eltelt időszakban véghez vitt fejlesztésekkel megvalósult.

Az országos vállalat működése hatékonyabbá, átláthatóbbá, eredményesebbé vált, a szolgáltatás színvonala folyamatosan emelkedett.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top