Nem csitulnak a kedélyek.
Hónapok óta áll a bál az ellenzéki vezetésű Göd városában, ahol az egyik oldalon Balogh Csaba polgármester (Momentum), a másikon pedig lényegében az összes többi párt feszül egymásnak.
A legfrissebb fejlemény, hogy a város képviselő-testülete fegyelmi eljárást indított a polgármester ellen, a vizsgálat idejére pedig megszavazták, hogy a polgármestert felfüggesszék tisztségéből.
Emlékezetes, hogy Balogh korábban a veszélyhelyzet utolsó óráit kihasználva meghozta azt az egyszemélyi döntést, miszerint Vajda Viktória momentumos önkormányzati képviselő – aki egyébként a felesége – körzetében újítsák fel a Berzsenyi Dániel utcát, a többi párt szerint gyanúsan drágán.
A Berzsenyi utca mindössze 95 méter hosszú és 2,5 méter széles, egysávos, ma is aszfaltos utca, a felújítás pedig nettó 52 millió, bruttó 65 millió forintba került volna.
A képviselő-testület ezután Balogh Csaba valamennyi, a járvány idején egyszemélyben meghozott döntését felülvizsgálta, és azok döntő többségét visszavonta.
Így a fenti útfelújítás mellett azt is, hogy a Sólyom Airways bukásához köthető, Fidesz-közeli Lucsik János legyen a város közbeszerzési tanácsadója, aki mellett Balogh a mai napig kitart.
A polgármester erre válaszul saját hatáskörben visszavonta az alpolgármesterek megbízatását.
Ennek a csatának a következő fordulója érkezett ma el, amikor a képviselőtestület azzal indította az ülését, hogy Balogh ellen induljon fegyelmi eljárás, amelynek idejére a polgármestert felfüggesztik. (Erre törvényi lehetőség van.)
Fülöp Zoltán alpolgármester közlése szerint az alábbiak miatt kérték a fegyelmit Balogh Csaba ellen:
- hat, egyébként elfogadott napirendi pontot nem tárgyalt meg egy márciusi testületi ülésen,
- a veszélyhelyzet ideje alatt indoklás nélkül felmentette a Gödi Nonprofit Szolgáltató Kft. vezetőjét,
- a veszélyhelyzet alatt kizárta az alpolgármestereket a vezetői értekezletekről, holott ha Balogh akadályoztatva lett volna valami miatt, ez megnehezítette volna a helyettesítését,
- anélkül nyújtott be a Gödtől kormány által a megyei közgyűlésekhez rendelt területek kapcsán alkotmányjogi panaszt, hogy a képviselő-testületet értesítette volna. Fülöp hangsúlyozta, elvi szinten nincs vita arról köztük, hogy alkotmányjogi panasznak helye van, de annak tartalmáról a testületnek kellett volna dönteni,
- alapos a gyanú, hogy Balogh a beszerzési szabályzattal ellentétesen kötött szerződéseket és teljesített kifizetéseket
Balogh Csaba polgármester szerint a kifogásolt pontok egy része miatt eleve nem fegyelmi eljárást kell indítani, hanem a kormányhivatalhoz fordulni jogorvoslatért.
Az alkotmányjogi panasz kapcsán pedig arra hivatkozott: nem lehetett tudni, mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek, valójában relatíve hosszú tárgyalások mentek róla, mielőtt beadták, és ha amúgy a testület egyetért a tartalmával, nem is érti, miért akarják számon kérni.
Miután Balogh ellen nemcsak fegyelmi eljárás indult, hanem fel is függesztették az eljárás idejére, ő jelezte: ugyan nem ért egyet a fegyelmivel, de annak nem kéri újratárgyalását, a felfüggesztésnek viszont igen.
Jelen állás szerint úgy tűnik, Balogh tizenöt napig még egészen biztosan nem lesz felfüggesztve, akkor kell a testületnek ismét szavaznia erről, viszont mivel a fegyelmi eljárást nem akarja újratárgyaltatni, annak majd harminc napon belül le kell futnia.
Ha pedig Baloghot felfüggesztik, akkor a döntést a polgármester annak közlésétől számított nyolc napon belül megtámadhatja, ezt követően a bíróság nyolc napon belül dönt.
(via azonnali.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.