Andy Vajna álma volt a film, most az özvegye valósítja meg.
Andy Vajna nagy álma volt, hogy egyszer a filmvásznon lásson egy életrajzi filmet a magyar labdarúgás legnagyobb alakjáról, Puskás Ferencről, de ezt az álmot most özvegyének, Vajna Tímeának kell befejeznie.
„Készítik a forgatókönyvet, és megfogadtam, hogy tovább kísérem az útját a filmnek akár producerként is, mert Andy a következő nagy dobásának tartotta Puskás Öcsi életrajzi filmjét”
– mondta Vajna Tímea a Borsnak.
“Rengeteget dolgoztam együtt Andyvel, sokat tanultam tőle, együtt olvastuk el a hozzá kerülő forgatókönyveket, és ötleteltünk rajtuk. Szeretném, ha büszke lenne rám” – fogalmazott a lapnak az özvegy.
Andy Vajna a halála előtt évekig dolgozott a film ötletén. Az egyik barátja, Joe Eszterhas hollywoodi forgatókönyvíró már kidolgozta a forgatókönyv első verzióját.
Vajna Tímea már Szöllősi Györggyel, a Puskás-hagyaték kezelőjével is egyeztetett, aki segíteni fogja a film elkészülését.
A tervezett szereposztásról és a forgatás időpontjáról egyelőre nincsenek pontos hírek, de azt ígérik, a közeljövőben tájékoztatást adnak erről is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.