„Mészáros Lőrinc megfelel az Orbán-kormány által előírt pályázati feltételeknek, ezért neki is jár az esély, hogy vissza nem térítendő állami milliárdokat nyerjen el a lerobbant szállodái felújítására. Kizárólag szakmai alapon! ”
A Privátbankár gazdasági portál már többször foglalkozott azzal, hogy Magyarország leggazdagabb embereinek privát szállodáit vissza nem térítendő állami milliárdokkal támogatja a kormány. A Turisztikai Ügynökség által kiírt Kisfaludy-pályázatok révén, Mészáros Lőrinctől Hernádi Zsoltig több ismert hazai oligarcha jelentős, vissza nem térítendő támogatást nyert szállodafejlesztésre.
A kormány szerint, ezzel semmi probléma, Dömötör Csaba vissza is utasította a portál kérdését, amely állítólag azt sugalmazta, hogy politikai szimpátia és nem kizárólag szakmai szempontok alapján dől el, hogy kik kapják a turisztikai fejlesztési támogatást. Az államtitkár szerint, azért nem lehet szó politikai elfogultságról, mert „a fejlesztéseket magyar emberek hajtják végre, magyar embereknek adnak munkát, a magyar turizmus és a magyar gazdaság bővüléséhez járulnak hozzá”. Ezért Dömötör úgy véli, nemzetgazdasági érdek, hogy az érintetteket támogassa a kormány.
Tehát a kormány szerint, például Mészáros Lőrincnek, Csányi Sándornak, Hernádi Zsoltnak, Garancsi Istvánnak vagy az OTP Banknak is jár az esély arra, hogy pályázati úton százmilliókat, milliárdokat kapjanak arra, hogy ne a saját megtakarításaikból, hanem az adófizetők pénzéből építsenek maguknak luxusszállodákat.
Mészáros Lőrinc üzletember tulajdonában lévő Hunguest Hotels Zrt. például összesen 17 milliárdos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a lerobbant szállodái kitatarozására. Ez tehát nemzetgazdasági érdek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.