Egy komoly tüntetés kellett hozzá.
A Magyar Posta Zrt. csütörtökön délután bejelentette, hogy megállapodtak a postás szakszervezettel az éves szinten 8 százalékos alapbér-emelésben, amit differenciált módon biztosítanának: havi 4000-8000 forintos alapbér-emelést kapnak a legalább 10 éve a cégnél dolgozók, és az éves teljesítmény-elismerést is megtarthatják.
A két juttatást figyelembe véve a Magyar Posta szerint a béremelés a dolgozók közel felét érinti, és a teljesítmény elismeréssel is kalkulálva 14 ezer dolgozó részesül majd összesen 10%-os, éves szintű béremelésben.
Az állami tulajdonú cég közölte azt is, számításaik szerint a szakszervezetekkel kialkudott béremelés, amely visszamenőlegesen, május elsejei hatályú, összesen 6 milliárd forintba fog majd kerülni.
A szakszervezetek a kialkudott megegyezést teljes sikerként értékelték mai sajtótájékoztatójukon.
A postások béremeléséért harcoló szakszervezetek, vagyis a Postás Szakszervezet, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége és a Kézbesítők szövetsége a teljesen koordinált, egységes fellépéssel elérte, hogy egyszeri juttatás helyett rendszerszerű, az alapbérbe is beépülő béremelést harcoljanak ki a Magyar Postától.
Tóth Zsuzsanna, a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége elnöke szerint, noha a cég szinte a végsőkig ragaszkodott az egyszeri juttatás tervéhez, ezt az egységes szakszervezeti fellépés csak most, az utolsó napokban fordította át a dolgozók számára kedvezőbb, állandó alapbér-emelés felé.
Pfeifer Tamás, a Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezete (POMÉSZ) vezetője szerint nagyon fontos volt, hogy az ugyancsak bérrendezésért harcoló közlekedési szakszervezetek szolidaritást tanúsítottak irántuk, és kiálltak értük, ezzel megkönnyítve dolgukat.
A sikeres megegyezés előtt a postás szakszervezetek korábban nagy tüntetést is tartottak a bérrendezés érdekében Budapest belvárosában, illetve sztrájkbizottságot is alakítottak, amennyiben az 5 hónapos tárgyalás-sorozat nem vezetett volna eredményre.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.