Házon belül marad az a huszonötéves horvát futballista, aki a NK Osijek csapatától érkezik Felcsútra.
Mind a két klub Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. A középcsatár az NK Pomorac neveltje, Felcsút előtt megfordult az NK Istrában, a szlovén NK Domzaléban, a szlovák AS Trencínben, valamint a francia FC Nantes-ban is. 2019 nyarán a trencsényiektől igazolt az eszékiekhez, ahol az előző szezonban 30 bajnoki mérkőzésen 7 gólig és 5 gólpasszig jutott.
Mint a hvg.hu megjegyzi, alighanem arról sem lehetett nagy vita, ki állja a sportoló fizetését.
Mészáros érkezése óta egyébként jól megy az Eszéknek, tavaly a negyedik helyen végeztek a horvát bajnokságban, tehát épp úgy Európa-ligában indulnak ősszel, mint a felcsútiak. Az utóbbi csapat abban áll jobban, hogy nekik már évek óta kész az új stadionjuk,
Eszéken viszont még csak most épül, igaz ha elkészül, abban a VIP-ben még szauna és jakuzzi is lesz.
A két klub között nem ez az első átigazolás, a Felcsút húzóemberének számító Josip Knezevic már 2017-ben átkerült Magyarországra.
Antonio Mance persze nem a hivatalosan fiatal hazai játékosok kinevelésére megszületett csapat első igazolása a nyáron: korábban már leigazolták Joao Nunest, Kiss Ágostont, Weslen Juniort és Alexandru Balutát, tehát az egyetlen magyar kapus mellé hoztak Portugáliából, Romániából és Brazíliából is játékost a különösen sok nemzetiségből álló csapatba – zárja a portál.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.