Ízléses.
A koronavírus-járvány sem tette tönkre Kovács Ákos és az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. kapcsolatát: az állami cég idén is
40 millió forintos
reklámszerződést kötött a zenész Fehér Sólyom Bt. nevű vállalkozásával – szúrta ki a 444.hu.
Kovács Ákos ezek után a TV2 Tények című műsorában szólta le a kieső bevételeik miatt panaszkodó zenészeket.
„Én arról nyavalyogjak, hogy nem dolgozok, miközben vannak közfeladatot ellátó emberek, rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók, akiknek ugyanúgy be kell menni az egyébként sokkal veszélyesebb munkahelyükre? (..)
Én nyafogjak, hogy nem mehetek fel a színpadra? Nem tartom ezt jó ízlésbe illeszthető dolognak, és egyáltalán nem tetszik, mikor a színpadi műfajok képviselői ez ügyben nyavalyognak.”
A lap megjegyzi, hogy a fenti szponzoráción túl Ákos részese a zenészeket megsegítő kormányzati Raktárkoncert-programnak is.
Ez az a program, amelynek Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint az a célja, hogy
segítsék a koronavírus-járvány és az elmaradt fesztiválok miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenei ipart.
Minden forint jó helyre ment!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.