Orbán rendszeres péntek reggeli kinyilatkoztatása a Kossuth rádióban mindig tatrogat csemegéket, sokszor egész csemege kosarat, és ahogy telik az idő, úgy rajzolódik ki egyre inkább egy, a valósággal már csak laza kapcsolatban lévő vezető képe. Most, a járvány második hullámakor a tavaszi időszakról azt mondta, hogy
“A LEGSIKERESEBBEN EGÉSZ EURÓPÁBAN MI VÉDEKEZTÜNK, ÉN EZT EMBERÉLETEKBEN MÉREM.”
Lehet, hogy Orbán ezért köszönetet vár de komolyan vesszük a politikát, akkor, ezért nem jár tisztelet, annyira alapkövetelmény egy miniszterelnöknek. Ugyanúgy, mint az igazmondás. Nos, ennek a mondatnak az esetében azonban Orbán nem tudta megugrani ezt a lépcsőfokot, mert a tények teljesen mást mutatnak!
A Worldometers adataiból ugyanis az derül ki, hogy míg Magyarországon 620-en haltak bele a járványba szeptember 4-ig, addig a következő a helyzet a többi európai országban:
- Csehországban 426-an,
- Finnországban 335-en,
- Norvégiában 264-en,
- Görögországban 278-an,
- Horvátországban 195-en,
- Luxemburgban 124-en,
- Szlovéniában 136-an,
- Litvániában 86-an,
- Észországban 64-en,
- Szlovákiában 37-en,
- Lettországban 35-en.
A hazánknál sokkal nagyobb népességgel rendelkező Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy éppen Németországban persze magasabb számokat találunk, de ha a fertőzöttek, vagy a népesség arányában számolunk, akkor már ott sem áll nyerésre Orbán, sőt, a koronavírus fertőzöttek arányában a legrosszabbak között van a magyar halálozási adat!
Ennyit arról, hogy állig felfegyverezve várjuk a koronavírus második hullámát.
Fegyver helyett lehetne inkább egy kis tisztesség és szakértelem?
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.