Mint ismeretes, Szijjártó Péter azzal került reflektorfénybe az elmúlt időszakban, hogy egy olyan milliárdos vállalkozó luxusjachtján nyaralt, aki az állami beruházások révén gazdagodott meg. A külügyminiszter azt azonban nem árulta el azóta sem, hogy ajándékba kapta a nyaralást, vagy fizetett érte. Most pedig egy korábbi ügyére derült fény, ami szintén kellemetlenül érintheti Szijjártót.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ásta elő, hogy még július 14-én, a Budapesttől alig több mint 140 kilométerre lévő Tolna megyei Tolnára,
HELIKOPTERREL UTAZOTT LE A KÜLÜGYMINISZTER,
pedig oda szinte végig autópályán lehet közlekedni.
Szijjártó egyébként azért ment a településre, hogy bejelenthesse: nagy összegű állami támogatást kap a kormánytól az egyik helyi vállalkozás – közölte a 444.hu.
A független országgyűlési képviselő azt is kiderítette, hogy Szijjártó rendőrségi helikopterrel először Őcsénybe repült, ahol átszállt a már előre odaküldött szolgálati Mercedesébe, majd azzal utazott tovább a 15 kilométerre lévő Tolnára, hogy “egy kormányzati támogatással dicsekedjen”. Végül Szekszárdot útba ejtve, ismét helikopterrel repült vissza Őcsényből.
“MIÉRT HELIKOPTERREL ÉRKEZETT TOLNÁRA JÚLIUS 14-ÉN, HA A SZOLGÁLATI AUTÓJÁT IS MAGA UTÁN KÜLDTE?”
– tette fel a kérdést Hadházy írásban a külügyminisztériumnak.
Választ végül Magyar Levente államtitkártól kapott: a külügyminiszter “csak abban az esetben utazik helikopterrel, ha az közfeladatok ellátásához elengedhetetlen. Tekintettel arra, hogy a külügyminiszter programja aznap nagyon zsúfolt volt, a közép-európai térség négy külügyminiszterével folytatott budapesti tárgylások után rendőrségi helikopterrel utazott Tolnára, ahol a Fastron Hungária Kft. versenyképesség-növelő pályázati támogatási szerződését adta át.”
“EZT A PROGRAMOT CSAK ÍGY LEHETETT MEGVALÓSÍTANI”
– emelte ki az államtitkár, majd hozzátette, azért volt szükség a szolgálati autó Tolnára küldésére, hogy a miniszter az érkezése után közúton közlekedhessen tovább.
Hadházy hozzátette azonban azt is, hogy ha Szijjártó a rendőrség új Airbus helikopterét használta az utazására, akkor annak óránként minimum 500 ezer forint a költsége!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.