A második negyedévi megyékre lebontott nettó béradatok alapján továbbra sincs fordulat a béreknél, legfeljebb annyi pozitívum emelhető ki, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdaságai hatásának következtében nem hízott brutális mértékben a bérszakadék, a megszokott ütemű növekedésről árulkodnak a számok – írta a Piac&Profit.
A nettó átlagbér most is Budapesten volt a legmagasabb 328 203 forint – ez az előző év azonos időszakához képest 9,5 százalékkal magasabb. A rangsor másik végén pedig ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állt, ahol az elérhető átlagos nettó kereset 180 557 forint volt – ez egy év alatt 10,2 százalékos növekedést jelent. Ebből is látszik, hogy hiába nőtt tehát arányaiban jobban a Szabolcs megyei bér, 16 740 forinttal egy év alatt, a fővárosiak ennél jóval nagyobb összegű pluszt vihettek haza, 28 344 forintot. Így átlagbanma már a Szabolcs megyei dolgozók 147 646 forinttal visznek haza kevesebbet, mint a fővárosiak.A differencia csak a második negyedévben bő 7000 forinttal emelkedett. Egy évvel korábban, tehát 2019 második negyedévében még bő 10 ezer forinttal volt kisebb (136 ezer forintos) a különbség a két kereset között.
Vannak azonban olyan megyék is, ahol a statisztika szerint szinte befagytak az átlagkeresetek. Győr-Moson-Sopronban – ahol egyébként a második legnagyobb az átlagos nettó bér – csupán 0,8, Fejérben pedig 1 százalékkal emelkedett a második negyedévben az átlagos nettó kereset.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.