Bekeményít a főváros, mert nagyon terjed a járvány a felelőtlen emberek miatt.
A Fővárosi Közgyűlés döntésének értelmében péntektől szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten.
Eszerint a tömegközlekedési járatok, a boltok, a bevásárlóközpontok és piacok mellett immár a mozikban és színházakban, és cirkuszi előadáson, valamint a hasonló intézmények zárt tereiben, illetve a társasházi közgyűléseken is kötelező az orr- és szájnyílást eltakaró maszk használata.
A rendelet szerint az ott tartózkodó, hat évnél idősebb személynek a száj- és az orrnyílását – különösen textil vagy papír maszkkal, sállal, kendővel, illetve bármely egyéb, a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszközzel – teljes egészében és folyamatosan el kell takarnia.
Ha ezekben az intézményekben és helyszíneken valaki nem vagy nem megfelelően visel maszkot, akkor
8 ezer forintig
terjedő helyszíni bírsággal vagy 15 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
Helyszíni bírságot akkor szabhatnak ki, ha az érintett felhívásra sem tartja be a maszkviselési szabályokat. A rendelet kivételként határozza meg az említett helyeken való étel- és italfogyasztást, valamint a maszkviselési kötelezettség az előadókra nem vonatkozik.
A fővárosi önkormányzat már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a nem megfelelő maszkviselés, vagyis például az orr szabadon hagyása is a szabályok megszegésének minősül.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.