Lejjebb kellett adnia az igényeiből.
A Nemzeti Sport információi szerint fordulat állt be Dzsudzsák Balázs ügyében, aki az NB II-ben játszó DVSC-ben folytatja a pályafutását.
A sportlap úgy tudja, Dzsudzsák szerződtetését napokon belül bejelenti a debreceni futballklub.
Ez egybecseng Kósa Lajos szavaival, aki a Debrecen Televízióban csütörtökön azt mondta: közel a megegyezés Dzsudzsákkal.
„Van nálunk egy kereseti korlát, amit senki esetében sem lépünk át, nem teszünk kivételt, de ha nem talál magának csapatot, akkor Balázs szívesen tér vissza Debrecenbe.
Most már nagyon közel állunk a megegyezéshez. Folyamatosan kapcsolatban álltunk a menedzserével, Vörösbaranyi Józseffel és Balázzsal is, szerintem jönni fog”
– mondta Kósa Lajos.
Dzsudzsák visszatérésének lehetősége már a nyáron is felvetődött Debrecenben, de akkor még meghiúsult a szerződéskötés. Ebben közrejátszhatott, hogy menedzsere Ciprusra szerette volna közvetíteni őt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.