Az adatvédelmi hatósághoz fordult és egy feljelentést is előkészített a miskolci polgármesteri hivatal, miután egy bejáráson kiderült: a közgyűlési ülések és egyéb rendezvények helyszínéül szolgáló teremben olyan kamerák és mikrofonok találhatók, amelyek nem részei a közvetítő rendszernek — tudta meg a Népszava.
A lap úgy tudja, hogy a feljelentéssel megvárják az adatvédelmi hatóság állásfoglalását. Az ügy belső vizsgálata során megállapították, hogy Kriza Ákos korábbi fideszes polgármester kérésére, Alakszai Zoltán akkori kabinetvezető – későbbi jegyző, ma pedig már a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal első embere – engedélyével 2016. augusztusában egy robotkamerát, két térmikrofont és a hozzájuk tartozó vezérlőegységet szereltek fel az ülésteremben. Az eszközökkel a teremben zajló minden beszélgetést hallani lehetett, vagyis akár a képviselők, vagy az ülésre meghívottak egymás közötti magánjellegű beszélgetéseit is. Kiderült, hogy a rendszer független a közgyűlés üléseit egyébként rögzítő és közvetítő felszereléstől.
A vezérlő egység nem tárolta a felvételeket, azokat külső, ismeretlen tárhelyre menthették le. Mivel a robotkamera és a térmikrofonok működése aggályos, ezért a jelenlegi városvezetés azok leszerelésére adott utasítást, bár ez is plusz költséget jelent.
Barta György a Velünk a város képviselője a Népszava kérdésére cáfolta a helyi Fidesz szóvivőjének a boon.hu hírportálon megjelent álláspontját, miszerint minden képviselő tudott a kamerák létezéséről, arról ugyanis senkit sem tájékoztattak a felszereléskor, hogy ez a rögzítési rendszer a többitől eltérően működik, és máshová küldi a felvételeket. Ráadásul a rögzített anyagot máig nem találják, s arról sincs tudomásuk, hogy ki vagy milyen szervezet kezeli most azokat. Amikor a fideszes képviselőket kérdezték arról, mit tudnak a felvételek sorsáról, azt válaszolták, hogy semmit.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.