Bár korábban visszautasította a kormány javaslatát a főváros számláján lévő, másra szánt pénz turizmus megsegítését célzó felhasználásáról, Budapest most azt tervezi, lehetőségeihez mérten segíteni fogja az ágazatot — írta meg a Népszava a Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel folytatott háttérbeszélgetés alapján.
A jövő heti közgyűlésre új előterjesztés készült, amelynek értelmében a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik szeptember és március között a fővárosi területeken. A taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból.
Kiss Ambrus elmondta: Budapest önkormányzata folytatja az idősotthonokban élők és az ott dolgozók tesztelését, szeptemberben a 2000 dolgozó közül 900 munkatárs PCR-tesztjét végezték el, míg a bent lakók esetében 1600-at. A főváros további 20 ezer PCR teszt beszerzését tervezi, az előző csaknem 20 ezres készletből ugyanis alig 5000 maradt, márpedig a hajléktalanellátók és az idősotthonok tesztelését két hetente megismételnék.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.