Marad.
A határokon a belépésre vonatkozó korlátozások október 1. után is fennmaradnak – mondta Szijjártó Péter hétfőn az ATV-nek.
A külügyminiszter azzal indokolta a határzár fenntartását, hogy
“a vírus utánpótlását kívánják elvágni ezzel”
Szijjártó azt is elmondta, az új napi esetek száma Európa-szerte növekszik.
„Ez alól sajnos nem képeznek kivételt a térségbeli vagy éppen szomszédos országok sem. Mi úgy ítéljük meg, hogy a határainkon korábban életbe léptetett korlátozó intézkedések feloldása a járványügyi helyzet romlásához vezetne”.
Szijjártó ugyanakkor azt is elárulta, hogy a visegrádi országokra vonatkozó enyhébb szabályozás nem változik.
“A visegrádi négyek bizonyos szempontból kivételt jelentenek, az meg azért természetes, mert a világjárvány eddigi kezelése során mi a legszorosabban a visegrádi országokban működtünk együtt.
Tehát a legjobb információkkal arról rendelkezünk – Magyarországon kívül természetesen -, hogy ott milyen a helyzet, mit tesznek, a kormányzati intézkedéseknek pedig mik a hatásai. Így természetes, hogy a visegrádi országokra más, egy kicsivel talán enyhébb szabályozás vonatkozik”.
– közölte a tárcavezető.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.