Az utóbbi hetek híreiből egyértelműen látszódik, hogy az ellenzéki pártoknak végre valós a szándéka az együttműködésre, és folyamatosan építik fel a NER lebontásához szükséges lépéseket.
A msot már rendszeresnek látszódnak azok a pártelnöki találkozók, melyen a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum elnöki vesznek részt. Az első találkozón megállapodás született arról, hogy mind a 106 választókörzetben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt fog szemben állni a Fidesz jelöltjével szemben. A legutóbbi találkozón pedig
A PÁRTELNÖKÖK MEGALAPÍTOTTÁK A PROGRAMÍRÓ BIZOTTSÁGOT,
amelynek fő feladata az ellenzéki pártok programjainak összehangolása lesz. A bizottságban nemcsak a pártok szakpolitikai stábjai együtt fognak dolgozni, de számos külső szakértői vélemény bevonására is törekednek majd, valamint korábbi programalkotó kezdeményezések eredményeire is építenek. Ilyen lehet a V21-ek által asztalra letett Nemzeti Minimum Programja.
Az egyeztetésen téma volt a választókerületi esélyek felmérése, beszéltek a tervezett előválasztások részletszabályairól is, a 106 egyéni körzet képviselőjelöltjének kiválasztási menetrendje mellett, a
KÖZÖS MINISZTERELNÖK-JELÖLT KIVÁLASZTÁSÁNAK KÉRDÉSE IS NAPIRENDEN VOLT.
Mindez abba az irányba mutat, hogy lépésről-lépésre alakul ki a NER-t leváltani tudó egység, és az ellenzéki pártok nem csak a választásig látnak el, de a programalkotás segítségével megteremtik a közös kormányzás alapját is. Mindez egy új korszak eljövetelét vetíti elő Magyarország történetében.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.