Mészáros Lőrinc kiesett a pikszisből?
Felülbírálta és hatályon kívül helyezte a Mátrai Erőmű ügyében indult nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot a Gyöngyösi Járási Ügyészség – írja az Átlátszó.hu.
Az ügyészség indoklása szerint
„az eddig végzett nyomozás adatai alapján valóban nem állapítható meg, hogy megvalósultak-e a szóban forgó bűncselekmények vagy sem, ugyanakkor a nyomozó hatóság nem tett meg mindent a tényállás tisztázása érdekében, az hiányosan felderített, ebből adódóan az eljárás megszüntetésére megalapozatlanul került sor”.
Az Átlátszó szerint ez alapján a nyomozás folytatódik.
Tavaly július végén Detknél, a Mátrai Erőmű közelében napokon át bűzös, habos víz folyt a Bene-patakba, majd került az ottani víztározóba.
A katasztrófavédelem egy határozatából derült ki, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó búzafeldolgozó, a Viresol Kft. okozta a tömeges halpusztuláshoz és rosszullétekhez vezető szennyezést.
Két rendőrségi nyomozás is indult az ügyben, amelyeket később egyesítettek, majd az egyik vonatkozásában megszüntették az eljárást.
A 2019 novemberében indult első ügyben környezetkárosítás bűntette, az idén júniusban indult másodikban pedig hivatali visszaélés bűntette miatt nyomoztak.
A kettőt júniusban egyesítették, majd a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és a hivatali visszaélés vonatkozásában megszüntette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrkapitányság, mondván, „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. Most ezt bírálta felül az ügyészség.
(Átlátszó.hu / hvg.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.