Hetek óta az iskolák a fertőzések gócpontjai, a Fidesz mégsem hajlandó tudomást venni a tragikus helyzetről. A tanárokat megfélemlítették, a megbetegedéseket elhallgatják, de több mint tízezer szülő most azt üzente: ebből elég!
Orbánék azért nem merik bezárni az iskolákat, mert attól tartanak, hogy a gyerekekkel együtt sok szülő is otthon maradna, és ebbe a gazdasági leállásba a Fidesz belebukna. Így viszont most az a helyzet, hogy pont
A GYEREKEK TERJESZTHETIK A JÁRVÁNYT AZZAL, HOGY TÜNETMENTESEN HAZAVISZIK A VÍRUST ÉS MEGFERTŐZIK A CSALÁDJUKAT!
Azt, hogy mi lehet a szülők véleménye az iskolai helyzetről, eddig csak találgatni lehetett. Most azonban a Szülői Hang Közösség készített egy online felmérést, amelyre összesen 10 071 válasz érkezett. Ez alapján az derült ki, hogy
A SZÜLŐK 90 SZÁZALÉKA ELÉGEDETLEN A KORMÁNYZATI INTÉZKEDÉSEKKEL!
A Szülői Hang felmérése szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik, hogy a tanórákon a gyerekek között nincs meg a másfél méteres távolság, és maszkot sem viselnek (ezt 71%-ban tapasztalták a szülők),az iskolákban nem megfelelően végzik el a kontaktkutatást és tesztelést (70%), nem megfelelően vagy nem időben alkalmazzák az olyan korlátozó intézkedéseket, mint a távoktatás, vagy karantén (57%) és kevert osztályokkal, maszkviselés nélkül tartanak tanórákat (40%).
A szülők egyértelműen jelezték, hogy
NEM ÉRZIK BIZTONSÁGBAN A GYERMEKEIKET A LÁZMÉRÉS SORÁN KIALAKULÓ SORBAN ÁLLÁS ÉS AZ EBÉDELTETÉSNÉL TAPASZTALHATÓ ZSÚFOLTSÁG MIATT SEM.
A szülők szembesítették a Fideszt a távoktatással kapcsolatos hazugságaikkal is. Kifogásolják például, hogy a kormány a ritkán elvégzett tesztelés és kontaktkutatás miatt csak ritkán rendel el távoktatást, holott a szülők jelentős része ennek kibővítését látná indokoltnak. A felmérés szerint a Fidesz-kormány nem biztosította annak a feltételeit, hogy a szülők a távoktatás közben is megtarthassák a munkájukat, például jogi védelem vagy táppénz lehetőség segítségével. Összességében
A SZÜLŐK ÜZENETE EGYÉRTELMŰ: ELÉG ABBÓL, AMI MOST VAN AZ ISKOLÁKBAN!
A szülők szerint a Fidesznek sürgősen változtatni kell a járványügyi intézkedéseken. Orbánék pedig nem tehetik meg, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a jelzést, mivel az elégedetlen szülők között az ő szavazóik is ott vannak…
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.