A Népszava érdeklődésére Iratxe García Pérez, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője Orbán Viktor vétója kapcsán úgy fogalmazott: “A jogállami szabályrendszer célja az európai értékek és demokrácia előmozdítása, vagyis minden európai javát szolgálja. Ha Orbán szeretné megakadályozni a költségvetés vagy a járvánnyal kapcsolatos helyreállítási alap elfogadását,
AKKOR A MAGYAR EMBEREK ÉRDEKEIT VESZÉLYEZTETI, MERT A TÁMOGATÁSOK FŐLEG A PANDÉMIA KÖVETKEZMÉNYEINEK AZ ENYHÍTÉSÉT SZOLGÁLJÁK.”
Pérez szerint Orbán nehezen tudná megmagyarázni a magyaroknak, hogy miért mond le a vállalkozásokat és az egészségügyi ellátó rendszert segítő jelentős forrásokról a járvány második hullámának kellős közepén.
“AZ EURÓPAI UNIÓT NEM LEHET ZSAROLNI!”
– szögezte le.
Hasonlóan keményen reagált Manfred Weber, a Fidesznek is otthont adó Európai Néppárt frakcióvezetője is, aki felszólította Orbánt, hogy fogadja el a jogállamról született kompromisszumot. Weber azt mondta:
“NE JÁTSSZANAK EZZEL, ÉS NE EJTSÉK TÚSZUL AZ EURÓPAI UNIÓT!”
A Népszava emlékeztetett: összesen 1800 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, illetve kisebb részben hitel kiutalásának a megkezdése forog kockán. Az EP viszont csak akkor adja hozzájárulását az uniós költségvetéshez, ha azt összekapcsolják a jogállami mechanizmussal, ezeket viszont Magyarország és Lengyelország is elutasítja.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.