Valójában Orbán tölti be egy kolbászba az ellenzéket – véli a politológus.
Kedden délután a parlament 90 napos határidővel megszavazta a rendkívüli felhatalmazást a kormánynak. A következő időszakban Orbán Viktor és a miniszterek szabadon, parlamenti felhatalmazás nélkül dönthetnek fontos kérdésekben.
Tegnap éjszaka, az új törvény hatályba lépése előtt egy perccel, 23 óra 59 perckor közös törvénymódosítást nyújtott be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Varga Judit igazságügyi miniszter. Ebben a választási törvények megváltoztatására tettek javaslatokat.
Ebben az is szerepel, hogy legalább 9 megyében és a fővárosban, a 106-ból összesen legalább 50 választókerületben kell indulnia a pártoknak ahhoz, hogy listát állíthassanak. Ez radikális változás, ugyanis eddig elég volt 28 jelöltet indítani ahhoz, hogy listát állíthasson egy párt.
A nyugat.hu megkereste Török Gábor politikai elemzőt a törvényjavaslattal kapcsolatban. Török szerint “a mostani javaslat közös listaállításra kényszeríti rá az egyéni körzetekben egy jelöltet indítani szándékozó ellenzéki pártokat”.
Szerinte ez a javaslat másfél évvel a következő parlamenti választás előtt
“színtiszta hatalomtechnikai trükközés.”
“Azért születik, hogy megvalósuljon az, amit a kormányoldal már korábban is vizionált: az ellenzék, ha az egyéni választókörzetekben mindenhol egy jelöltet akar állítani, csak egy közös listán indulhasson a választáson. Valójában tehát a kolbászt – amiről korábban már beszélt is – most maga Orbán Viktor tölti be”
– ecsetelte a politikai elemző.
Török úgy gondolja, hogy a mostani döntéssel világos helyzet áll az ellenzék előtt. Innen már nincs más lehetősége az ellenzéknek:
közös jelölteket kell állítani, ha sikerrel akarnak járni 2022 tavaszán.
Ez azzal az előnnyel járhat, hogy az ellenzéki pártok könnyebben fogadtathatják el szavazóikkal a közös listát, ugyanis más esetben nincs esély a győzelemre.
A politológus szerint az ellenzék külön indulásával a kormánypártok már most biztosak lehetnek kétharmados győzelmükben. Ehhez képest nincs arra biztosíték, hogy az ellenzék számára a közös lista rosszabb, mint a több listás megoldás. A közös indulás ugyanis akár
az ellenzék győzelmének is megágyazhat.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.