Ma sem maradtunk karanténnapló nélkül.
Tíz dózis minta érkezik csütörtökön Magyarországra az új orosz oltóanyagból – jelentette be Szíjjártó Péter szerdai karanténnaplójában a Facebook-on.
A videóban az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács online ülését láthatja a nagyérdemű. A koronavírus-járványról is szót ejtettek, Szíjjártó ekkor hozta szóba a vakcina-kérdést.
“Mindannyian tudjuk, hogy ennek a helyzetnek az igazi megoldása a vakcina lesz, és e tekintetben minden irányba folytatunk tárgyalásokat. Éppen ezért szeretném tájékoztatni önöket, hogy mi leszünk az első ország, amely csütörtökön az orosz vakcinából mintákat kap.” – mondta el.
A mintákat hivatalos laboratóriumban vizsgálják majd, a tesztek eredményének függvényében vásárol Magyarország a vakcinából.
Ezzel együtt megtudtuk azt is, hogy a kormány együttműködési megállapodást kötött a kínai vakcinagyártóval is, és részt vesz az ellenszer kifejlesztésének európai projektjében.
A teljes videót itt tudod megnézni:
(HVG/Szíjjártó Péter Facebook oldala nyomán)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.