Orbánék szeptember közepére ígérték a költségvetés módosítását.
Egymásnak ellentmondó üzeneteket küld a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Varga Mihály pénzügyminiszter – írja a Népszava.
Varga először, november 19-én azt nyilatkozta, hogy több ezer milliárd forint hiányzik a jövő évi költségvetésből, majd arról is beszélt, hogy 2020-ban a kormány
1700 milliárd forintos
bevételkieséssel számol. Ezen felül az uniós költségvetés elfogadásának elhúzódása miatt akár 2500 milliárd forintnyi uniós támogatástól is eleshet hazánk.
Ezt a kijelentést másnap Gulyás Gergely cáfolta. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, ha nem szavazzák meg a költségvetést, akkor sincs gond, hiszen a jelenlegi uniós költségvetésből még jövőre is több száz, ezer milliárd forintnyi kifizetés érkezhet.
Ezek után Varga Mihály a Világgazdaságnak nyilatkozva már szintén arról beszélt, hogy
„a jövő év kihívásaihoz minden forrás biztosítva van”.
Illetve beszélt arról is, hogy 2020-as költségvetési bevételek 1700 milliárddal lesznek kisebbek a tervezettnél, de azt sem lehet kizárni, hogy 2021-ben az agrártámogatásokon kívül egyetlen eurócentet sem kapunk az EU-tól.
A Népszava szerint a Varga által korábban emlegetett 1700 milliárd forintos hiánnyal szemben a kormánynak valójában ennek kilencszeresével kell számolnia, hiszen jelenleg
3600-4000 milliárd forint
a kormányzati hiánycél, és ez napról napra nő.
A jövő évi költségvetésből ugyanakkor még nem különítettek el sem az orvosok béremelésére, sem az egyes kormányzati családtámogatási programokra – például a lakásáfa csökkentésre – szánt összeget. A kormány viszont hetente vállal olyan gazdaságélénkítő kötelezettségeket, mint a templom- és tanteremfelújítás, stadion- vagy sportcsarnoképítés.
Emellett a 2021-es évre szánt tartalékokban is hiány mutatkozik: a járványügyi védekezésre 25 milliárd, a béremelésekre 184 milliárd és a költségvetés általános kiadásaira 118 milliárd forint van félretéve.
A jegybank számításai szerint azonban a 2021-es költségvetés teljes tartaléka
alig 210 milliárd forint.
A költségvetési módosítás segíthetné a gazdasági szereplőket, Orbán Viktor azonban hiába ígérte meg, hogy szeptember közepére elkészül a második hullámos gazdaságvédelmi intézkedés-csomag, ezzel mind a mai napig adós a kormány.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.