Kiadták Szájerre a kilövési engedélyt.
A kormánymédia meglehetősen szolidan számolt be Szájer József botrányáról. A hírt már régen lehozta az országos független sajtó, és a külföldi média nagy része is, amikor egyáltalán elkezdtek foglalkozni vele, ekkor is házibuliként hivatkoztak az orgiára, a kínos részletekről szót sem ejtve.
Később is csupán Szájer bocsánatkérését közölték, de azt sem a vezető hírek között.
Eleinte a Hír TV is hasonlóképpen járt el. A csatorna keddi hatórai híradójában megemlítették ugyan, hogy Szájer megsértette Brüsszelben a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, és azt is, hogy a drogot a politikus táskájában találták meg, de az orgiáról itt is házibuliként számoltak be.
Csütörtökön azonban a Hír TV már exkluzív interjúval jelentkezett az orgia szervezőjével, a “házibuli” narratíváját pedig elhagyják a riportban: a holnapon is következetesen sze×partiként hivatkoznak a bulira. Az interjút abban a lakásban vették fel, amelyben a rendőrség rajtaütött az illegális összejövetelen, sőt még azt az ablakot is megmutatták, amelyiken Szájer kimenekülhetett a lakásból.
A buli szervezője több külföldi és magyar orgánumnak is nyilatkozott már, itthon a Blikk és a 444.hu szólaltatta meg, a buliról és annak körülményeiről pedig egyre több részlet derült ki.
A Hír Tv riportja nemcsak azért furcsa, mert eddig meglehetősen szűkszavú volt a fideszes propagandamédia az üggyel kapcsolatban. Meglepően hirtelen váltottak hangnemet, messze ráverve az eddig — akár a független sajtóban — megjelent riportokra azzal, hogy még az ablakot is megmutatták, ahol Szájer egérutat vélt nyerni a rendőrök elől.
A kommunikációs stratégia ilyen hirtelen váltása vélhetően nem azt jelenti, hogy porszem került a HírTV gépezetébe, és egy tehetséges troll kicselezte a szerkesztőséget, hogy adásba kerülhessen egy ilyen anyag. A kormánymédiában ugyanis egy ilyen anyag nem mehetne le, kivéve, ha egy nagyobb koncepció részét képezi.
Sokkal inkább azt sejteti, hogy Szájer Józsefre kiadta a Fidesz a kilövési engedélyt.
A cél az lehet, hogy az egész brüsszeli balhét ő vigye el, elterelve így a figyelmet arról, hogy a szájeri hazugság valójában az egész magyar kormány évek óta tartó, folyamatos hazudozásának csupán egy aprócska része.
Kíváncsian várjuk a többi kormánypárti médium további beszámolóit az ügyről.
A Hír TV riportját itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.