Igaz, hogy nem tiltja semmi, de nem szokás és egyáltalán nem elegáns dolog a választási törvényen másfél évvel a választások előtt érdemi módosításokat végezni. A Fideszt ez cseppet sem zavarja, megtette. A tegnapi napon véglegesítették az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságában azt a szöveget, amelyről jövő kedden majd szavazhat a parlament. Az utolsó pillanatban pedig történt néhány meglepő változás.
A Fidesz eredeti szöveg javaslatában eddig az szerepelt, hogy „nem sérti a szavazás titkosságát, ha a választópolgár a szavazólapról magáncélra képfelvételt készít”. Fontos változás, hogy a Fidesz ebből most elkezdett kihátrálni,
A TESTÜLET ÜLÉSÉN MAGA A FIDESZ KÉRTE AZT, HOGY EZ A KORÁBBI ELKÉPZELÉSE MÉGSE KERÜLJÖN BELE A SZÖVEGBE!
Az ellenzék nem támogatta az eredeti elképzelést, mert az csak segítette volna választási csalás, konkrétan a láncszavazásnak a megvalósítását, ami viszont bűncselekmény. Így ebben a kérdésben konszenzus alakult ki a pártok között. A másik meglepő esemény a bizottsági ülésen az volt, hogy a
PÁRBESZÉD JAVASLATÁRA IS IGENT MONDOTT A FIDESZES TÖBBSÉG.
A javaslat a pest megyei választókörzeti határokra vonatkozott, ahol a népesség megváltozása miatt a körzeti határokat is módosítani kell. Pálffy Ilona, az OVI előző elnöke még ki is dolgozott erre egy javaslatot, amit a Párbeszéd politikusai most benyújtottak módosítóként.
Az Országgyűlés jövő kedden szavaz az új szabályokról, amelyek többségének elfogadásához kétharmadra van szükség.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.