Van baj.
Varga Judit igazságügyi miniszter szerda délután a Facebookon írta meg, hogy szerinte az Európai Parlament
“nem a megoldás a problémákra, hanem maga a probléma”.
Az igazságügyi minisztert az dühítette fel ennyire, hogy az EP szerdán egy olyan határozatot készül elfogadni, amely szerinte
“világosan jelzi, hogy a költségvetés elfogadása ellenére sem hagy fel a politikai zsarolással.”
Varga itt minden bizonnyal arra gondol, az EP-ben a plenáris ülésen a jogállamisági mechanizmus mellett egy állásfoglalásról is szavaznak, amelyben
ajánlásokat fogalmaznak meg a Tanács és a Bizottság felé a rendelet alkalmazásáról.
Tulajdonképpen ez az állásfoglalás az EP feltétele ahhoz, hogy belemenjenek az Európai Tanács múlt heti alkujába. Ebben többek közt arról van szó, hogy a jogállamisági feltételrendszert 2021. január 1-től
valamennyi kötelezettségvállalásra és kifizetésre alkalmazni kell,
ha pedig valaki a rendelet megsemmisítését kérné, akkor a Parlament meg fogja védeni annak érvényességét az Európai Bíróság előtt, és ehhez gyorsított eljárást kezdeményez.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben megszavazzák az állásfoglalást, az Európai Bíróságon gyorsított eljárásban tárgyalnák Magyarország ügyét is, így a döntés nem húzódhatna a 2022-es választásokig.
Ez az, ami nagyon nem tetszik Varga Juditnak, aki azt még hozzáteszi a poszthoz:
“Szerencsére múlt héten az állam- és kormányfők bebizonyították, hogy ők Európa valódi vezetői.”
A teljes bejegyzést itt találod:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.